Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)

Juhászat

gek közé tartozott a himlő is, amelybe könnyen belepusztult a jószág. „Pokóvarral keverve gyün", azaz kiütések, babszem nagyságú kelések lesznek rajta. Ilyenkor a többi birkát „védőoltással" látták el, hogy ne terjedjen tovább köztük a betegség. Az érett kelésből egy ferdén elvágott lúdtoll segítségével kikaparták a gennyet, ez volt az ótómag vagy himlőmag. Ezt oltották a többi bőrébe a farok alsó részén. Az oltáshoz használt eszköznek megfelelt például egy esernyődrót, amelyen vájat van. Újabban fordul elő a birkák között a pállottsántaság vagy a büdössántaság. A birka körme közötti rész bepállik, s ha nem kezelik időben, akkor a körme alatt is bebüdösödik, ekkor lesz büdössánta. Gyógyszerként kékkövet égetnek egy rossz tepsiben fehérre, a sebet azzal kenik be. Ma formalinos vízben, taposóban meg}

7 végig a birka, ez és a fertőtlenítő fürdő is segít a sántaság gyógyításában. Sántaságot okozhat az is, ha a birka körme nagyon megnő, különösen, ha a sár belemegy. Ennek megakadályozására évente kétszer, ősszel és tavasszal körmözték a jószágot. A művelet eszköze egy éles, görbe körmözőkés, vagy csak juhász bicska. A kosherélést az 1960-as évek elejéig a juhászok maguk végezték, attól kezdve ákatorvos, de azután már nem is volt rá nagy

7 szükség, mert a bárányokat eladta külföldre az állami gazdaság. A kosbárányt 5-6 hetes korában herélték, minél fiatalabb volt, annál könnyebben átvészelte. Idősebb korában már veszélyesebb, könnyen megbetegszik, elvérzik. A herélést bicskával végezték, de öreg juhászok foggal is. A herét kézzel összefogták, a végén bicskával levágták a bőrt, a herét foggal kihúzták és leharapták, majd a kutyáknak adták. Parasztgazdáknál nem volt szokásban a bárányokat járkálni, de rossz is volt, amikor fejesnél a szalmacsörmő hukott a farkából. A jerkebárányok farkát célszerű volt ledarabolni, hogy fejesnél ne piszkítsa a tejet. A juhászok kikeresték a farok porcos részét, ott vágták le bicskával, hogy ne nagyon vérezzen, két ízt hagyva a farokból. Ezt is pár hetes korában elvégezték, lehetőleg még tavasszal, mielőtt a legyek feltámadtak, hogy be ne köpjék a sebet. Nagyüzemekben ezt mindig megcsinálták, különösen akkoriban, amikor még fejtek. A farkat szódával letisztították és paprikást főztek belőle. Egyes környékbek ákami gazdaságokban ezt \uhás%bankette\ kötötték össze, amit farokvacsoráh&k is mondtak. Semmiféle mulatsággal nem járt viszont a birkanyírás, noha nagyobb közös munkának számított. A nyírás időpontja ápriks vége, május eleje. A juhászok elmondása alapján valamikor régen nyírás előtt egy hónappal úsztatták a birkákat, de a legidősebb juhász sem látta, csak hallotta. Lehetőség szerint vigyázni kekett, hogy a birka bundája ne piszkolódjon nagyon. Tisztán kekett tartani a hodályt, naponta friss szalmával beszórni, ne ragadjon a piszok a szőrükbe. Tavasszal, ha hasmenéses volt a birka, a combokét levágták a farka körül, hogy

7 ne piszkítsa a többi gyapjút. A nyírást fogadott nyírok végezték. Volt a városon több asszony és néhány férfi is, akik értettek ehhez, nyírásra összeálltak és a gazda kivitte őket a tanyára. Nemcsak csongrádiak nyírtak, hanem Félegyházáról is jöttek nyírok a csongrádi tanyák közé. A nyírás eszköze a nyíróokó volt, 1960 körül vezették be az állami gazdaságokban a gépi nyírást. A lenyírt gyapjút bundának nevezték. A gazdák erre az időre kitakarították az istákót, mert olyankorra már kiverték a jószágot a legelőre és ott, az istákó földjén nyírtak. A juhász is segített, adogatta a birkákat, rakta a gyapjút zsákokba. A nyírok a tanyában ebédet kaptak.