Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Félszilaj állattartás Csongrádon
A kiadásaik között szerepel a legelő fásítása is, kanadai nyárfát, vadalmát, vadkörtét, akácfát telepítettek. Ugyancsak a társulat kasszáját terhelte az apaákatok, a bikák beszerzése. Míg a múlt század végén Bokros puszta hasznosításában a legelőterület játszott nagyobb szerepet, addig az 1920-as, 30-as évektől egyre nagyobb jelentőséggel bírt a kaszáló. Ez összefügg a kinti ákatákomány csökkenésével, s ezzel egyidőben kísérletek történtek a kaszálóterület növelésére. Nagy szárazságok idején azonban, amikor a sarjú kaszálására nem volt kkátás, a kaszálókat felszabadították legeltetés céljára. A társulat alapszabálya kimondta, hogy a terület 55%-a legelő, 45%-a kaszáló. Ezen önkényesen nem változtathattak, viszont a legelővel szemben egyre több kaszálóra volt szükség. 1931-ben levélben kérték a földművelésügyi minisztertől, hogy a 2342 kat. hold közbirtokossági területből 1086 kat. hold terület helyett 1365 kat. hold területet oszthassanak ki kaszálónak és csak a megmaradt 977 kat. holdat használják legeltetésre. Kérésüket azzal indokolták, hogy a birtokosok ákatákományukat a nehéz gazdasági helyzet következtében csökkentették. A gazdák csak egy-két fejőstehenet tartanak, azt is a ház körül, nem hajtják ki a távok pusztára. A város lakosságának ákatákománya a három évvel ezelőtt történt kiosztás óta 40-50%-kal csökkent. Az aszályos évek következtében a haszonákatok átteleltetésére alkalmas takarmány csak itt, a Tisza szélén elterülő kaszálón terem, enélkül nehéz kiteleltetni az ákatokat. 109 A miniszter nem járult hozzá a kaszáló növeléséhez, mert még évek múlva is az eredeti kaszáló nagyságot tartják nykván. A helyzet azonban csak súlyosbodott, a kaszálótulajdonosok egy része rossz minőségű, „kutyatejes, hasznavehetetien füvet termő" kaszálóját engedély nélkül felszántotta és lucernát, kukoricát, zabos lucernát, árpát, zabot vetett bele. 110 A társulat kötelezte őket a kaszáló eredeti állapotának visszaálktására. 1939-ben a gazdák azt kérték a minisztertől, engedélyezze a kaszáló örökbeosztását, hogy feltörhessék, s így „... azután mindenki a tulajdonát képező területet rendszeres művelés és trágyázás által jobban tudná értékesíteni és ákatai részére jobb és több takarmányt tudna termelni, mint a skány tápértékkel bíró réti széna." Bokros felosztása már korábban is felmerült, kérésüket azonban a miniszter elutasította. 111 Az ákatákomány számának csökkenésével legelő helyett inkább szántóföldre volt szükség. 1894-ben a bokrosi legelőre kihajtott jószágok száma 2217 darab, ebből 589 a ló és 1628 a szarvasmarha. Az 1920-as, 30-as években 900-1100 között volt az ákatok száma, és e körül mozgott még a 40-es évek elején is. (1940: 1088 db, 1943: 1111 db.) 112 1947-ben már csak 300 tehenet és 241 rúgott üszőt hajtottak ki, és mivel a társaságnak 3 bikája maradt, a bikagondozói állást is felmondták. 113 Bokros puszta birtoklása 1949-ben a következőképpen alakult: „A Legeltetési Társulatnak a tagnévsorában 717 tag szerepel kiknek telekkönyvi tulajdonát képezi a Társulat 109 CSLT. Bokr. közb. ir. IX. 211. 157/1931. 110 CSLT. Bokr. közb. ir. IX. 211. 83/1935. 111 CSLT. Bokr. közb. ir. IX. 211. 282/1939. 112 CSLT. Polg. Mest. Ir. V. 73. 2412/1894., Bokr. közb. ir. IX. 211. 1940, 1943. A legeltetési társulat kihajtási könyve. 113 CSLT. Bokr. közb. ir. IX. 211. 101/1947, 218/1947.
