Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Állattartás
meg. A városi csordák május elsejétől november végéig jártak ki. Az odahajtott jószágért a tanácsnak kellett legeltetési díjat fizetni és külön a pásztornak pásztorbért. A kevés tehénnel rendelkező tanyai gazdaságok, ha nem volt a közelben közös legelő, akkor a tanya körük legelőkre kötötték ki a tehenet nyáron. Ezt a területet rétnek vagy páskomnak mondták. Tavasszal lekaszálták, a szénát eltették ték takarmánynak, nyáron pedig az ott legelő tehenek, disznók, birkák, kbák trágyázták is a gyöpet. Innen a marhát 10 és 12 órakor hajtották be itatni, délben 2 órát pihentették a kút körül, megfektették, utána legeltettek újra. Nyáron kevesebb gondozást igényeltek, hiszen a legelő elegendő táplálékot nyújtott, szőrét sem tisztogatták, lemosta néha az eső. Csak télen tisztították vakaróval és kefével. Télen naponta kétszer etették a marhát az istállóban, répás töreket, kukoricaszárat, szénát kaptak, bár ez utóbbiból inkább csak a fejőstehénnek adtak egy kicsit, iketve a hasas tehénnek többet. Az etetés reggel 6 órakor és délután 3-4 óra körül történt, utána itattak. A fejőstehén abrakot is kapott, egy kis kukoricadarát a gyalult répára. Amikor megekett a tehén, az első, sárgás színű tejét kifejték és megitatták vele. Amit nem ivott meg, azt a hátára öntötték. Két hétig a kisborjúé volt a tej, a fölösleget kifejték és a disznóknak adták. Az ekés utáni napokban kifejt tejből néhol gurá%dó\ készítettek. Kucorás tejnek is mondták azt, amikor még nem telt le a két hét, de már fehér volt a kifejt tej, felforralták, amitől összement, megtúrósodott. Az aludttejhez hasonlóan kanalazták ki, kenyérrel ették. Két hét elteltével reggel már megfejték a teliénél, utána engedtek a borjút az anyjához. Két csöcsből fejték ki a tejet, kettőt a borjúnak hagytak, azaz jécsécsét kapott. Napközben az anyjával a legelőn volt, általában egy gyerek vigyázott rájuk. Ahol több borjút neveltek, ott készítettek nekik nyárra egy fészert, nagy akokal, melyben szabadon járkálhattak. A borjú elválasztása 8-9 hónapos korában történt, amikor már rendesen evett. 3-4 napra külön csukták az anyjától, utána palóká^ák. Szöges vasörvet tettek az orrára, vagy egy kis deszkát kötöttek rá, amitől legelni tudott, de szopni nem. Mindkettőt palókáhak hívták. Mikor már nem szopott a borjú, kétszer fejték a tehenet. A fejés többnyire az asszonyok, nagyobb lányok dolga volt, férfiak csak ritkán fejtek. A tejet fehér zománcos edénybe, %s a ßarba fejték ki. A fejőstehenek számát egy-egy gazdaságon belül nemcsak a vagyoni helyzet határozta meg, hanem a család összetétele is. Nagyobb tejhaszonra csak ott lehetett számítani, ahol elegendő asszonyi kéz volt a családban, a tehén fejese, a tejfeldolgozás asszonyi munka. A konyhára fel nem használt tejet 2-3 kteres vászonköcsögökbe szűrték és hűvös helyen altatták. A tejfölt leszedték róla, s az aludttejből a savót kicsorgatva túrót csináltak. A túrót, tejfölt piacra hordták, de ha sok volt a tejföl, vajat is köpültek. A túrót garabolyban vitték a piacra, aljára szalvétát terítettek, erre egy sor csomóba nyomkodott túrót helyeztek, újra szalvétát, majd újabb túrócsomókat. Ha vajat vittek a piacra, akkor eperfalevelet vagy répalevelet mostak, s két levél közé tettek egy csomó vajat. A vajból sültvajat is készítettek, amit a piacon 2 deciliteres mérőben kimérve raktak ki sorban. Különösen kedvelték kalácsba, de böjtben ezzel főztek is.
