Múzeumi Füzetek Csongrád 3. - Csongrád város gazdálkodása (Csongrád, 2000.)
Gabonatermesztés
a napszámos bérét. Egy részescsoport általában 18-22 emberből állt, párban dolgoztak, egy aratópárt a kaszás és a marokszedő alkotott. A csoportból 9 fő egészrészes, a többi félrészes. Az egészrészesek férfiak voltak, az ő feladatuk a búza lekaszálása. A munka során elöl haladt az elsőkaszás, aki egyben a bandagazda volt. A félrészesek vagy más néven kettőzök nők és kamasz fiúk voltak. Ok végezték a marokszedést, a búza kévébe kötését, keresztbe rakását, csépléskor a törekhordást, a kévék adogatását. Ok nem részért dolgoztak, hanem előre kialkudott bérért. 1928-ben például egy kettőző 21 és fél napot dolgozott 2 mázsa búzáért, és ezalatt kosztot is kapott. A részesek írásbeli szerződésben állapodtak meg bérükről, ebben rögzítették azt is, hogy a gazda látja el őket élelemmel az aratás idején. Cséplés után kapták meg részüket. A csongrádi rétbe csépai részesaratók is eljártak dolgozni. 19 Az aratást hajnalban kezdték, ha harmat volt, kicsit később, megvárták míg felszárad, mert különben megpenészedett volna a kévében a búza. 7 óra tájban früstökökek, 11 óráig dolgoztak, majd a dék nagy melegben pihentek, ebédeltek. Délután fogtak újra hozzá és késő esdg, néha még holdvilágnál is dolgoztak. Délután könnyebb uzsonnát ettek: meggylevest vagy aludttejet, túrót, este főtt ételt vacsoráztak. A rendre vágott búzát tarlóra kaszálták. A marokszedő villahegybe szedte a gabonát, azaz favülával gyűjtötte össze, majd szalmakötéllel kévékbe kötötték. Amikor jó darab le volt vágva, a kaszás is abbahagyta a munkát, és segített a marokszedőnek kötözni. Ha a gabona túl magas, túl érett, megdőlt vagy ritkás volt, akkor rávágtak, a levágott gabonát a levágandóra döntötték. A rendre vágás régebbi eljárás. Ekkor a marokszedő vagy kettőző hónajba vagy villahegybe szedte a búzát, villával hordták össze és rakták vontatóba. A cséplőgépek elterjedésével a rendre vágott búzát is kévékbe kötötték. Rávágáskor a marokszedő azonnal leszedte a rendet, kévékbe kirakta. Együtt kellett haladnia a kaszással, mert másképp a következő párt akadályozták volna. Ilyenkor sarlóval vagy kukával gyűjtöttek. Ez utóbbi természetes faág, melynek két ága hegyesszögben találkozik. A kévekötést a marokszedő segédeszköz nélkül végezte, egy-egy marék szalmát fogva mindkét kezébe, ezeket tővel összetolta, egyik végét hóna alá szorítva összesodorta. Rövid szárú gabonánál, pl. tavaszi árpánál eresztették a kötelet: bal kézzel a kévéből kisebb csomót húztak ki, jobb kézzel csavarják, s állandóan újabb csomókat húznak hozzá, míg a kellő hosszúságot el nem éri. A kévekötést egyes gabonafélék, mint pl. az árpa esetén csak este vagy reggel végezték, hogy ne peregjen ki a szem és ne törjön a szalma. Az adatok a 20. század elején még a gabona kötött és köteden kezelésmódjának egymás mellett élését mutatják, s valószínűleg a köteden kezelést nem lehet kizárólagosnak tekinteni a múlt században sem. Az adatok megerősítik Hoffmann Tamás azon megállapítását, mely szerint az őszi vetésű kenyérgabonát kötözik kévébe, míg a tavasziakat csak vontatózzák. Ugyancsak vontatóboglyákba hányták a gabonát száraz, aszályos eszten19 Magyari Márta: Csépa falun kívüli kapcsolatai. In: Csépa. Tanulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből. Szerk.: Barna Gábor: Eger, Szolnok. 1982.1. köt. 116.
