Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)

HORVÁTH László András – H. SIMON Katalin: Csongrád város története (A kezdetektől a vaskor végéig)

Ecsedy István beható elemzés után megállapította, hogy a csongrád-kettőshalmi temetkezés a késő rézkori halmoknál lényegesen idősebb és vagy a tiszapolgári kultúra végére vagy közvetlenül az utánra datálható (ECSEDY 1979, 12-13). A bodrogkeresztúri kultúra eltűnésének okait máig sem sikerült még tisztázni. Annyi bizonyos, hogy az addig használatban volt temetőket felhagyták, a települések elpusztultak. Annak, ami ezután következett, láthatóan semmi köze a középső rézkorhoz. Minden bizonnyal egy újabb nyugtalan, háborúságoktól sem mentes korszak köszöntött be az Alföldön. Az új népességről — hunyadihalmi csoport — meglehetősen keveset tudunk. Néhány településen előkerült tárgyi hagyatéka alapján ez a csoport a korábban tőlünk keletre élt Säleuta IV-kultúrához állt a legközelebb. Az új korszak szembetűnő változásokat hoz: az addig virágzó fémipar — rézeszközök, arany ékszerek — szinte teljes egészében eltűnik a Kárpát-medencéből. A korszak vége felé a Duna-Tisza közét erös nyugati hatás éri. A korábban csak a Dunántúlon honos ún. tűzdelt barázdás díszü kerámia kultúrája megjelenését talán etnikus bevándorlással is összeköthetjük. Ehhez a kultúregységhez tartozó leletek Csongrád-Bokros határában két helyen is előkerültek (4. kép). A Tisztántúlon ugyanekkor a Cernavodä Ili-kultúra egyes csoportjai települnek be. A két világ találkozása — feltehetően délről érkező kulturális és népelemek csatlakozásával — fokozatos integráció eredményeként az i. e. 3. évezred vége felé (i. e. 2100-2000) minőségileg új kultúrát, a badeni (péceli) művelődést alakítja ki (NÉMEJCOVÁ-PAVÚKOVÁ 1973). Ez volt az első, az egész Kárpát-medencére kiterjedő kulturális egység. Az embertani vizsgálatok eredménye szerint alpi és délkeleti típusú emberek közössége élt együtt ebben a kultúrában (NEMESKÉRI 1956). Feltehetően még a kultúra hazai szakaszában érkeztek azok a népcsoportok (is), melyeket jellegzetes temetkezéseik alapján okkersíros népességnek nevez a kutatás. Jelenlétük ettől az időtől kezdve a késő rézkor végéig folyamatosan követhető. A változások mélységére utal, hogy a bodrogkeresztúri temetők szigorú csontvázas rítusát a halotthamvasztás váltja fel, amely azután általánosan jellemző marad a badeni kultúra első fázisában (bolerázi csoport) (TORMA 1973). Ez a fázis az Alföldön sokáig úgyszólván ismeretlen volt, jelenlétét csak az elmúlt húsz évben sikerült kimutatni és lelőhelyeinek száma azóta is folyamatosan növekszik (ECSEDY 1981, 82; KOREK 1985). A késő rézkorban lejátszódott népesség-bevándorlás mértékéről megoszlanak a vélemények (ECSEDY 1981, 82; NÉMEJCOVÁ-PAVÚKOVÁ 1984, 141), abban mégis egyetértés látszik kialakulni, miszerint a késő rézkori jelenségek egész Magyarország területén idegenek, melyeket nem lehet a helyi előzményekből levezetni (KAL1CZ 1982, 132). Jelentős különbség az ország keleti és nyugati területe között, hogy az Alföldön a badeni telepek száma sokkal kisebb, mint a korábbi kultúráké, vagy akár a dunántúli badeni telepeké. Intenzitásuk is kisebb, különösen a neolitikum telltelepeivel való összehasonlításban (ECSEDY 1981, 82). Nagy felületű ásatások hiányában igen keveset tudunk településeik szerkezetéről, méretéről. Különös, de valós tény, hogy Csongrád város területén mindössze néhány badeni lelőhelyet ismerünk. Patay Pál Csongrád város környékéről badeni szórványokat említ (PATA

Y 1938. 16). A felgyövárháti lelőhelyen, mely a jelenlegi Tisza-parttól mintegy 1,5 km-re Ny-ra fekszik, 1952-ben Mérey Kádár Ervin végzett leletmentést. Ennek során a domb DK-i oldalán agyagkitermelés alkalmával megbolygatott objektumokat: néhány tűzhelyet és gödröt tárt fel. Az egyrétegű tele-