Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)

V. SZABÓ Gábor: A bronzkor Csongrád megyében (Történeti vázlat a készülő régészeti állandó kiállítás kapcsán)

2. A koszideri periódus idején a Perjámos-kultúra és a Vatya-kultúra területének peremein megjelenik a halomsíros kultúra népe. Feltűnésükről a Tisza mindkét oldalán előbukkanó temetkezések árulkodnak. A koszideri korszak elején a Kárpát-medence népeinek anyagi és szellemi kultúrájában nagymértékű keveredés és vele párhuzamosan megfigyelhető egységesülés indul meg. Ennek a folyamatnak a részeként egyrészt az egyes kultúrák korábban zárt temetkezési rítusának a feloldódását látjuk, másrészt pedig a kerámiaművességüknek az átalakulását, formai és díszítő elemeiknek a rendkívül látványos összevegyülését. A különböző elemek összeolvadásából olyan új, a korszak egészére jellemző, kultúrák fölötti edénytípusok formálódnak ki, mint például a csanyteleki temető 83. sírjában talált álkiöntős edény (7. kép 18), amelynek közeli rokonait a Magyarád- és a Gyulavarsánd-kultúra területéről ismerjük (LŐRINCZY-TROGMAYER 1991, 8, 1. ábra 10). A Reinecke A2 periódustól a mind mennyiségben mind formákban tapasztalható fémgazdagság arra utal, hogy egyes közösségek a korábbiaknál könnyebben hozzájuthattak a rézhez és ötvöző anyagaihoz. Ennek hátterében egy olyan folyamat állhat, amelynek során a Kárpát-medence keleti felében elhelyezkedő telikultúrák rendkívül szorosra fűzik kapcsolatrendszerüket. Az intenzívebbé váló kapcsolatok megélénkülő információáramlásra utalnak, ami mögött főként a csere és a kereskedelem jelentős aktivizálódását láthatjuk, bár egy kevés szerepet játszhat benne egy kisebb mértékű migrációs tevékenység is. Ezeknek a népmozgásoknak a tagadhatatlan jeleit a megyénk területén található Vatyatemetőkben is megfigyelhetjük. A Dunántúl területéről idetelepülő egyénekre vagy kisebb közösségre utal például a csanyteleki temető fent már említett szórthamvas temetkezéseinek rítusa és a bennük előforduló mészbetétes kerámia (7. kép 14-17). Ennek a mészbetétes populációnak a beolvadási folyamatára jó példa a baksi Vatya-telep anyagán tett megfigyelés, amely szerint a mészbetétes kultúra edényművességének díszítő és formai elemei teljes mértékben azonosak a Dunántúlról ismert párhuzamaikkal, míg az edények anyaga összetéveszthetetlenül megegyezik a vatyai kerámiáéval (KISS 1998,167). A koszideri korszak arculatának kialakulásában vagy talán kialakításában, fontos szerepet játszik egy, az alföldi területekre ekkortájt beszüremlő új népesség, amelynek emlékanyaga önálló kontextusban és a tellkultúrák együtteseiben importként egyaránt megjelenik. A Perjámos- és a Vatya-kultúrák településterületének a perifériáin megjelenő új népesség — a halomsíros kultúra — legkorábbi leleteit töredékesen feltárt temetőkből és szórványként a múzeumokba jutó együttesekből ismerjük. A Maros-torkolattal átellenben a Duna-Tisza közén megjelenő temetők (Röszke: REIZNER 1892, 163; Szeged-Bogárzó, Szeged-Bilisics: FOLTINY 1957; Kömpöc: TROGMAYER 1969) anyagait sorolhatjuk az újonnan megjelenő kultúra képviselőinek a legkorábbi emlékei közé. E temetők korai datálásának alapja egyelőre nem több, mint az a megfigyelés, hogy ezeknek az első generációs síroknak a fémmellékletei a koszideri kincsekből ismert bronzokat tartalmaznak (BÓNA 1992, 36), kerámiájuk pedig olyan vonásokat mutat, amelyeknek a párhuzamai az északnyugati halomsíros anyaterületekről ismertek, s a szomszédos tellkultúrák hatása még alig érezhető bennük. Ezzel szemben a fiatalabbnak ítélt nagy halomsíros temetők (pl. Tápé) sírjaiban a koszideri fémművesség típusai már csak elvétve fordulnak elő, kerámiatípusaik közt pedig már jóval több olyan edény található, amelyek forma- és díszítésbeli sajátosságai arra