Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)
V. SZABÓ Gábor: A bronzkor Csongrád megyében (Történeti vázlat a készülő régészeti állandó kiállítás kapcsán)
vagy egyszerűen csak a térség kutatottságának a hiányosságából fakad, a jövőben eldöntendő problémák közé sorolhatjuk. 22 Nagy adóssága régészetünknek az, hogy mindeddig egyetlen telitelepet sem sikerült horizontálisan feltárni hazánk területén, így a települések belső szerkezetéről, házaik valós funkciójáról (tároló, lakó vagy szakrális funkció) szinte semmilyen információval sem rendelkezünk. 23 Ameddig nem sikerül tisztázni, hogy a tellek milyen mértékben voltak betelepülve, hogy építményeik milyen rendeltetéssel bírtak (pl. szentély, közösségi ház, raktár, lakóház), hogy kialakulásuk mennyiben köthető gazdasági, társadalmi, esetleg pusztán környezetföldrajzi tényezőkhöz, hogy voltak e külső, egyrétegű települések körülöttük, és ha igen, milyen szereppel bírtak a tellek mellett, hogy a tőlük távolabb eső horizontális telepek milyen szerkezetűek voltak és milyen kapcsolatban álltak a téliekkel, valamint alkottak-e együttesen valamiféle hierarchikus települési struktúrát, addig megalapozatlannak tarthatunk minden olyan feltételezést, amely esetükben az „égei-anatóliai mintájú városfejlődés" esetleges lehetőségéről beszél (HORVÁTH 1983, 87). A Perjámos-kultúra esetében annyit biztonsággal feltételezhetünk, hogy mivel telijeik a Maros mentén találhatóak, kialakulásuk, illetve a tellek környezetében megfigyelhető népességkoncentráció talán valamilyen gazdaságföldrajzi meghatározottsággal állt kapcsolatban. A Maros alsó folyása és a Tisza-Maros torkolat mentén kialakuló tellek létrejöttében minden bizonnyal fontos tényező volt az erdélyi területekkel való kapcsolat fenntartása, talán éppen a só és a fémnyersanyag közvetítő kereskedelme a Duna-Tisza közi és a dunántúli területek népei felé. Hasonló oka lehet a tel kelepek Tiszazugban megfigyelhető sűrűsödésének is. Ezen a vidéken érkezik ugyanis az Alföld szívébe a másik fontos út Erdélyből, a Körös mentén. A gazdaság problémájának tisztázásához természetesen a ma ismert forrásanyag menynyisége elégtelen. Az eddigi — csak kis szériákat érintő — állat- és növénytani vizsgálatok (O'SHEA 1996, 45-45) nem alkalmasak arra, hogy annál az egyelőre igencsak általános képnél, amelyet a telikultúrák egészére érvényesnek mondhatunk, karakterisztikusabbat rajzoljunk meg. Ugyanígy nem tisztázott a Perjámos-kultúra külkapcsolatainak a szerkezete. A környező területek vatyai és hatvani telepeiről és temetőiből nagy mennyiségű, a Maros-vidéki fazekasság jegyeit hordozó kerámiát ismerünk. 24 Ezeknek import volta azonban — ismerve a középső bronzkor végi alföldi tellkultúrák leletanyagában tapasztalható stíluskeveredést — nem bizonyítható megfelelő anyagvizsgálatok nélkül. A Perjámos-kultúra belső kronologizálási próbálkozásai közül máig a szőregi temető alapján létrehozott rendszer tűnik használhatónak (BONA 1975, 85-92). A települések bevonása nem tudta ezt a kronológiát finomítani, melyek alapján mindössze egy korai (Szőreg 1-3 = Perjámos I—IX) és egy kései (Szőreg 3-4 = Pécska VIII—I) periódus válik el egyér22 Ezt a jelenséget tükrözik a Perjámos-kultúra Marostól északra megismert temetői is: a hódmezővásárhelykopáncsi és a mártélyt sírok egyike sem fiatalabb a szőregi temető 2. periódusánál. A mártély i temető kései periódusából megismert temetkezések alapkaraktere már inkább a Vatya-kultúra sajátosságait hordozza. 23 A Perjámos-kultúra házairól ezidáig csak két kis házrészlet árulkodik (Popin Paor: GIR1C 1987, Prilog 3: Klárafalva: HORVÁTH 1983, Fig. 2). 24 Csak a legújabban közzétett ilyen példákat említve: Csanytelek (LŐR1NCZY-TROGMAYER 1991a, 8, 1. ábra 9), Szelevény (P. FISCHL 1997a, 4. kép 8), Túrkeve-Terehalom (CSÁNYI-TÁRNOKI1992, Abb. 20).
