Múzeumi Füzetek Csongrád 2. (Csongrád, 1999.)

HORVÁTH László András – H. SIMON Katalin: Csongrád város története (A kezdetektől a vaskor végéig)

kultúrkomplexum alakult ki, a Vonaldíszes Kerámia kultúrájáé. Ennek dunántúli csoportja szerves egységet képez az említett területtel, míg a kelet-magyarországi csoport mintegy átmenetet jelent a nyugat-európai és a mediterrán fejlődés között (KALICZ 1980, 27). Az Alföldi Vonaldíszes Kultúra (AVK) alapjaiban különbözött nyugati és déli szomszédjától. Telepei kisméretű, 12-20 nr alapterületű házakból álltak, kö- és csonteszközkészlete, kerámiatípusai még csak távolról sem hasonlítanak a Körös-kultúra azonos funkciójú tárgyaira. A két kultúra egy ideig viszonylag békében élhetett egymás mellett, erre utalnak a zárt leletegyüttesekben előforduló ún. importtárgyak, a szomszéd kultúra edénytöredékei. Később a Vonaldíszes Kultúra népe előrenyomult dél felé és elérte a Körösök völgyét. A kutatók egy része szerint (MAKKÁ

Y 1982, 96 skk.) ez az expanzió nem állt meg, hanem folytatódott a Maros vonaláig. Itt találkozott volna az AVK a Starcevo-kultúrát felváltó Vinca-kultúrával. Goldman György ezzel szemben kimutatta, hogy az AVK-nak a Körösök völgyétől délre fekvő területeken egyetlenegy önálló települése sem ismert, a sokhelyütt jelentősen előrehaladt topográfiai munkák ellenére (GOLDMAN 1983, 23-34). Goldman megállapítását látszik igazolni az is, hogy sem Csongrád város területén, sem annak környékén nem ismerünk AVK-leleteket, még szórványokat sem. A középső neolitikum második felében az Alföldön több, viszonylag kis csoporttal találkozunk, melyeket a kutatás majdnem egyöntetűen az AVK utódainak tart, így a számtalan déli kultúrelemet tartalmazó szakáiháti csoportot is. Ez G. Szénászky Júlia kutatásai szerint a Vinca-kultúra A és B fokozata közötti átmeneti kor idején tűnt fel először az Alföld DK-i peremén, tehát nagyjából az AVK klasszikus fázisával egyidőben (G. SZÉNÁSZKY 1979, 67 skk.; RACZKY 1983, 161 skk). Mindezek figyelembevételével — számos kutató véleményével ellentétben — a következőképpen látjuk az Alföldön a korai és középső neolitikum váltásának problémáját. A Körös-kultúra kései fázisában megerősödő AVK fokozatosan elfoglalja az Alföld északi felét és hozzávetőleg a Körösök völgyéig szorítja vissza a korai neolitikus alaplakosságot. Ezzel ca. egyidőben a délkeleti irányból, Olténián keresztül — talán Bulgária északi területeiről — egy új, az eddigieknél fejlettebb, balkáni gyökerű kultúrát hordozó nép jelenik meg, és az Alföld délkeleti csücskében telepszik le (Parta-csoport Temesvár környékén, szakáiháti csoport Magyarországon). Ez a Vinca A

3-B] időszakok váltásának kora. A Battonyán korai szakáiháti környezetben talált, a bükki kultúrához tartozó importdarabok alapján (G. SZÉNÁSZKY 1979, 75) az ugyancsak AVK-utódnak mondott bükki kultúra is létezett már az ország északi részében. Az AVK keleti szomszédja az erdélyi festett kerámiás kultúrák rokona, a Magyarországon esztári csoportnak nevezett népesség volt (MAKKÁ

Y 1982, 15-16). A fent nevezett csoportok, azok közül is főként a szakáiháti csoport, az AVK rovására gyors területi expanziót hajtott végre, amely végső soron az AVK teljes felszámolásával járt. Utolsó megnyilvánulása a szakirodalomban szarvas-érparti csoport néven bevezetett népesség, melyről annyit tudunk, hogy a Vinca-kultúra B fázisának idején még élt az Alföld közepén egy keskeny sávban. A jelenlegi leletek azt látszanak igazolni, hogy a Szolnoktól északra fekvő területen a szakáiháti csoport népe nem vagy csak nagyon kis mértékben telepedett meg. Itt az AVK népe mint alaplakosság adaptálta az új hódítók kultúráját, részben a maga arculatára formálva azt.