Múzeumi Füzetek Csongrád 1. (Csongrád, 1998.)

Erdélyi Péter – Nagy Ádám – Szűcs Judit: Csongrád városi múzeum tárgyairól 1927-ben készült jegyzőkönyv

Sajnálatos, hogy a leltárt nem szakember írta, hivatalnokok kötelességszerűen vették fel. A tárgyak leírása rövid, szűkszavú, érezhetően gyorsan készült. Ez a régészeti leletek és a numizmatikai tételek értelmezését, értékelését alig teszi lehetővé. Lőrinczy Gábor régész, Farkas Sándor tevékenységének kutatója a leltárt olvasva (Lásd a mutatóban a régészetre vonatkozó címszavakat!) az alábbiakat fogalmazta meg: „Az őskori cserépedények, hamvasztásos temetkezésre utaló bronzkori urnák, bronzkard, hunkori, avar és honfoglalás kori magyar sírleletek, valamint számos emberi csontváz maradványa igazolja azt a régészeti feltáró és gyűjtőmunkát, amelyről - mivel a leletanyag sajnos a mai napig ismeretlen helyen van - eddig az egyetlen információnk a Farkas Sándor által a korabeli csongrádi újságokba írt rövid híradások maradtak." Ezek a rövid híradások egészülnek ki az 1927-es átadásiátvételi jegyzőkönyv adataival. A népi (főbb társadalmi rétegek szerint paraszti, iparos, kubikos és napszámos családok) és polgári (módosabb, tárgyakra igényesebb paraszti, iparos, tisztviselő, orvos és ügyvéd családok) rétegek használatában lehettek a háztartás eszközei 76, játékok 8, személyi használati tárgyak 14, viselet 5 számon. Vagy a leírás hiányossága miatt nem állapítható meg a tárgy használatának társadalmi réteghez kötése (például a viselet darabjai közül a 44. és a 49. számon nyilvántartott selyemkötő és főkötő), vagy a leírás alapján polgári igényű tárgy a háztartás eszközei közül 100. számon szereplő kis pohárállvány és a 199. számon leltárba vett mosótábla. A mutató alapján egyértelműen néprajzi tárgyak közé sorolható a cserépedények többsége, összesen 56, a gazdálkodás (paraszti) szerszámai 81, a halászat eszközei 9, hangszerek 3, háziipar 14, iparok 54, pásztorkodás, juhászat 13, vallásos képek, tárgyak 17 számon szerepelnek. Esetenként ez lényegesen több darabot jelent. (Lásd a leltár megfelelő számait!) Ezek közül a vízparti és falerakó és -feldolgozó településre a halászat eszközei és az ácsmesterség szerszámai, a mezővárosra a kovács, bognár és csizmadia eszközök jellemzőek. Három egységre - fegyverekre és katonai felszerelésekre; emléklapokra, festményekre, fényképekre; bútorzatra, lakberendezési tárgyakra - bonthatjuk a gyűjtemény történeti-helytörténeti anyagát. Ezeket elsősorban helybeliek vagy környékbeliek adományozták a múzeumnak. A fegyverekről megállapíthatjuk, hogy elsősorban 19. századiak, illetve az első világháborúban rendszeresítettek. Sajnos részletesebben azonosítani a leltár alapján nem tudjuk őket. Az emléklapok többsége a múlt század végén gyártott és terjesztett olajnyomat, amelyek a magyar történelem nagyjait (pl. II. Rákóczi Ferencet, Széchenyit, Kossuthot, Deákot) ábrázolják, míg kisebb részük csataképeket megjelenítő (pl. Budavár bevétele, a szendrői ütközet). A történeti dokumentumok értelmezéséhez érdemes egybevetni Farkas Sándor újságtudósításait a leltárral, hiszen így fényt deríthetünk annak homályos részleteire. Például a jegyzőkönyv 240. tételében szereplő „Horváth Mihálytól emléktárgyak" mibenlétére következtethetünk, ha bete-