Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Török József: Előírt és megélt vallásosság a 26. század magyar katolikus egyházában
TÖRÖK JÓZSEF Előírt és megélt vallásosság a 16. század magyar katolikus egyházában év megengedett időszakaiban lehetett kötni. Tilalmazott időnek számított az advent első vasárnapjától vízkereszt nyolcadáig, hetvened vasárnaptól húsvét nyolcadáig, áldozócsütörtök előtti vasárnaptól pünkösd nyolcadáig terjedő időszak, összesen nagyjából húsz hét. Házassági akadálynak számított a negyedízigleni rokonság és az ún. lelki rokonság. Ez utóbbi kereszteléskor, bérmáláskor jött létre. A készülő házasságot háromszor volt köteles a pap kihirdetni minél több hívő jelenlétében, hogy az esetleges házassági akadály kiderüljön. Ennél jobb és hatékonyabb eszközt rendelt el a szinódus a születési anyakönyv vezetésével. A magyar egyházi gyakorlatban ez az első eset, amikor is a templomban őrzött könyvbe rögzíteni kellett a megkeresztelt adatait (a gyermek, a szülők és keresztszülők nevei) és a keresztelés időpontját. A házasságkötésnél ellenőrizni lehetett a felek korát és az esetleges lelki rokonságot. A főesperesek mint a „püspök szemei", ellenőrizték a kánoni előírások betartását és törvénytelenség esetén súlyos büntetést (decem florenos auri puri) róttak ki a vétkes plébánosra. A szentségek őrzésével kapcsolatban az Úr kijelentéséből (az én házam az imádság háza) kiindulva a szinódus leszögezi, hogy disznóhúst vagy más élelmet nem szabad a templomban őrizni. Nyilvánvalóan azért kellett e tárgyban törvénykező, mert a falu talán egyetlen kőépülete rágcsálómentes hely volt, és a pap meg a hívek ezt az adottságot hasznosították, kihasználták. Ez a „visszaélés" sokáig mindennapos gyakorlat volt, mert a XVII. század egyházlátogatási jegyzőkönyveiben is előkerül ez a téma. Nő nem szolgálhat az oltárnál, nem érhet a kehelyhez. Három vászonkendő fedje az oltárt, amelyeket a papi öltözékkel (alba) évente kétszer kell kimosni. Az oltáron ne legyen más, csak ereklyetartó, kereszt, az istentisztelet végzéséhez szükséges könyv és az Úr teste számára zárható edény. A templom legyen tiszta, ápolt és illő módon őrzött. A körülkerített temetőben nyugosznak sírjaikban az elhunytak, a temető területét más célra tilos hasznosítani. A használatos vásznak mosása szigorúan szabályozott, csak áldozópap vagy diakónus moshatta azokat. A mosás vizét olyan helyre kell a templomon belül kiönteni, ahol tiszteletlenség nem éri. Ha a ruhák, kendők elöregednek, azokat el kell égetni, a hamut a templomban olyan helyre kell eltenni, ahol nem taposnak rajta. Ezekben az aprólékos előírásokban nem a középkor végi aggályos lelkűiét testesül előírásokba, törvényekbe, hanem mindannak a tisztelete, ami az Eucharisztiával, a szentségek szentségével érintkezett. Ugyanakkor a helyes vallásosság ápolása érdekében ezek betartása megakadályozta a maradványok babonás, esetleg mágikus használatát. Az istentisztelet méltó végzéséhez is sorjáznak az előírások. A zsolozsmát a pap a megfelelő órában énekelje vagy olvassa. A diakónusok, szubdiakónusok, kisebb rendekben levő klerikusok, amennyiben javadalmasok, a kánoni órákat 86
