Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Török József: Előírt és megélt vallásosság a 26. század magyar katolikus egyházában
TÖRÖK JÓZSEF Előírt és megélt vallásosság a 16. század magyar katolikus egyházában Az első szentség, a keresztség kapuja és alapja az összes többinek, enélkül nem lehet eljutni az örök életre. Nehogy valamely újszülött keresztség nélkül meghaljon, a híveknek tudni kell a teendőket. Minden templomban legyen kőből vagy keményfából készített keresztkút. A hívek a Hiszekegyet és a Miatyánkot ismerjék, és gyermekeiket azokra megtanítsák. Ha az újszülött élete veszélyben forog, férfi vagy nő keresztelje meg a gyermeket, ez esetben nem vétkeznek, hanem érdemet szereznek. Halálveszély fönnálltakor még eretnek vagy szakadár is érvényesen keresztelhet, csak ismerje az egyház által megszabott formát. A gyermek nevét kell előbb mondani, majd kereszt formájában őt háromszor a vízbe belemeríteni, és következik a döntő mondat, a Szentháromság említésével. Ha a keresztelő személy nem tudja latinul, akkor mondja az anyanyelvén. Ha nem lehet belemerítéssel keresztelni, akkor a gyermek fejére és testére elég vizet önteni a forma elhangzásakor. Ha a gyermek túlélte a halálveszélyt, amilyen gyorsan csak lehet, el kell vinni a paphoz, aki a hiányzó formát kipótolja, vagy kétség esetén feltételesen megismétli a keresztséget. Ha a gyermek világi hívő által érvényesen lett megkeresztelve, a pap ne ismételje meg, csak szentelt olajjal kenje meg a mellét, hátát a lapockák között és a homlokát. Nagycsütörtök után a plébános ne merészelje a régi, előző évi szent olajat használni, hanem szerezzen be újat. A régi krizmát pedig égesse el a templomban. Arra érdemes figyelni, hogy a keresztény hit lényegét, a két alapimádságot minden megkereszteltnek tudni kellett. Bár a Tridenti Zsinat megnyitása (1545) előtt harminc évvel merítettek ősi zsinati forrásokból a felelős szerkesztők, az időtlen, egyszerre új és változatlan tanítás hangneme közvetíti az élő hitet. A sok lehetőség fölcsillantása a különböző helyzetekre vonatkozóan pedig a keresztség szentségének mélységesen komolyan vételéről tanúskodik. A második szentség a bérmálás, amelyet Krisztus alapított, s amellyel megerősítette apostolait. Senkit nem lehet kétszer megbérmálni. Csak megkeresztelt bérmálkozhat. Ezt a szentséget is zsenge korú gyermekeknek szolgáltatták ki, a keresztség azonban ennek tükrében is megmaradt az üdvösség kapujaként az első, a legfontosabb szentségnek. A krizmával megkent homlokot fehér szalaggal kell átkötni és azt vagy három, vagy csak egy napig hordja a megbérmált a homlokán, hogy a krizma és a vele járó kegyelem beleivódjon. Utána vízzel meg kell tisztítani. A szalagot tűzre vetik, a krizmás vizet beleöntik a tűzbe. Mindezt azért tették, nehogy babonás szokás alakuljon ki, esetleg bűbájos gyógyításhoz felhasználják a szalagot, vizet. A harmadik szentség a penitencia, vagyis a gyónás, ami Szent Ambrus szerint az elkövetett bűnök megsiratása, a megsiratottak többé el nem követése. A jó gyónáshoz szükséges a szív töredelme, a bűnök megváltása, elégtétel végzése és erős eltökéltség többet nem vétkezni. A gyóntató ismerje a bűn elkövetésének körülményeit, adjon bölcs tanácsokat. A gyónási titkot szigorúan őrizze meg. Ha a gyónó nem ismeri a Confiteor Deo imádságot, a pap tanítsa meg neki anyanyelvén, rója ki az elégtételt, meg a Pater noster és az Ave Maria elimádkozását. A nők gyón84
