Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Régészet–Archeológia - Csengeriné Szabó Éva: V–VI. századi pásztorkészségek
CSENGERINÉ SZABÓ ÉVA V-VI. századi pásztorkészségek Tapló A tűzkeltéshez szükséges gyúló anyagot a tapló szolgáltatta, melynek több fajtája ismert. Legelterjedtebb típusai közé tartozik a taplógomba, mely olyan élősködő gombafajta, ami az élő és a kivágott fákon egyaránt előfordul, ugyanis a fák élő sejtjeivel táplálkozik, miközben a kéregbe fúródik, ezáltal egyre pusztítja, tönkreteszi azokat. Leginkább a nedves helyeket kedveli. Többféle fán előfordul, ezek közül a legjellemzőbb a dió, fűz, nyár, bükk, cser és a szil.32 Fő jellemzője, hogy kifejlődése során pata alakot vesz fel, spóráit csöves, li- kacsos szerkezetű termőtestében tárolja. Évente többször maga köré új réteget termel, ezért a gomba tövét szedéskor meghagyták, hogy újra ki tudjon fejlődni.33 Felhasználása során a gombát kemény külső kérgétől megtisztították, és a belsejét hasznosították Kiszárították, vékony lemezekre darabolták, és kézzel alakították ki a megfelelő formát és nagyságot. Néprajzi párhuzamok szerint miután puhára aprították, hamuval együtt lúgos vízben megfőzték, kiszárították, majd a hamut eltávolították belőle.34 Az Alföldön35 elterjedt volt a „páklyatapló", melyet a széles levelű gyékény torzsaszerű füzérvirágjának bolyhából készítettek. Felhasználhatták még szintén e célra a fekete vagy fehér üröm bolyhos virágának bugáiból kinyert ürömtaplót is.36 Az említett három tapló használata volt a leggyakoribb, de szükségből, ezek hiánya esetén különböző növények szárított bolyháit, könnyen éghető növényi vagy állati szőrzetet, esetenként elkorhadt, száraz faanyagot is alkalmaztak tapló gyanánt.37 A tűzcsiholás folyamata Néprajzi párhuzamok alapján ismerjük a tűzgyújtás folyamatát, mely többféleképpen történhetett: két fadarab összedörzsölésével, acél és kova segítségével, pattintással, ill. csiholással.38 Két kovakővel történő tűzgerjesztés esetén az egyik kova az ökölbe szorított bal kéz mutatóujjára került, tetején egy kevés taplóval, míg a másik követ a jobb kézbe vették. Hüvelykujjukkal a mutató és a középső ujjhoz szorítva csiholták, ütö- gették össze a két követ, melynek során a tapló füstölögni kezdett. Lehetséges volt a tűzcsiholás úgy is, hogy a jobb kézbe az acél került, a balba a kő, és odasuhintás hatására szikra keletkezett. A keményebb kövön az acél hatására a fém részecskék leváltak, és a levegő oxigénjével keveredve a szikra meggyújtotta a taplót. Minkét művelet során szalma, széna, száraz falevél vagy száraz fűcsomó felhasználásával csóvát készítettek, és az izzó taplót ebbe tették. Gyors, körkörös mozgással, nagy sebességgel megforgatták (csóválták), melynek során levegő hatására az egész lángra lobbant.39 32 MOLNÁR 1943,119. 33 RADVÁNY11912, 702-703. 34MNL 1982, 392. 35 A Jóval kevesebb fa előfordulása miatt. 36 TIMKÓ 1906, 34. 37 MNL 1982, 390; TIMKÓ 1906, 34. 38 MOLNÁR 1943,118. 39 MOLNÁR 1943,120; VISK11932, 84-85. 647
