Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Művészettörténet–Krónika - Nátyi Róbert: Endre Béla festőművész makói kapcsolatai
NÁTYI RÓBERT Endre Béla festőművész makói kapcsolatai Az Endre Béla (1870-1928) festőművész és Makó művészetkedvelő polgárai közötti két évtizedes kapcsolat meghatározónak bizonyult az egyébként meglehetősen visszahúzódó, a nyilvános szereplésektől látványosan vonakodó alkotó életművében. Annak ellenére, hogy Barcsay Jenő a következőket nyilatkozta róla: „Ha alföldi festészetről beszélünk, három nagy festőre kell gondolnunk: Tornyai Jánosra, Koszta Józsefre és Endre Bélára. Ők hárman alakították ki az alföldi piktúrát”1. Életművét a korai elismerések ellenére mindmáig nem értékelték kellőképpen. A festőről jelenleg készülő monográfia kutatási munkálatai közben a művésznek az egyes alföldi településekhez kötődő kapcsolatait vizsgálva szembetűnő volt a makói kötelékek kiemelkedő jelentősége. Ez a gondolat nem most bukkant fel először. A város és Endre Béla viszonyáról Dömötör János 1994-ben írt egy tanulmányt a Tóth Ferenc 60. születésnapját köszöntő kötetben.2 Cikkének első verzióját néhány évvel korábban, 1988-ban publikálta.3 A jelen dolgozat az adatok, források szélesebb körű feltárásával az eddig felvázolt kép árnyaltabbá tételét tűzte ki céljául. Igyekszik rávilágítani azokra az összefüggésekre és szálakra - szem előtt tartva olyan aspektusokat, mint a kiállítás-történet, műgyűjtés-történet, mecenatúra stb. -, melyek a művészt nemcsak a városhoz fűzték, de pályájának előrehaladásában is fontos tényezőként hatottak. A festőt makói barátja, Espersit János (1879-1931) számos alkalommal invitálta, hogy Tornyai János 1909-es kiállításának sikerét megismételve ő is mutatkozzon be a település művészetpártoló közönsége előtt. Ez a korreláció kölcsönösen eredményesnek értékelhető, mivel nemcsak a művész számára jelentett nyereséget, hanem a helyi művészeti élet élénkítését, mobilitását is segítette. A makói kulturális élet legfőbb katalizátora, Espersit egy 1928-as írásában a következőképpen nyilatkozott erről: „A magyar művészet pártolásának jelszavát adták ki mostanában hivatalos helyről, sőt Lyka Károly műtörténetíró indítványára elhatározták, hogy ezt a mozgalmat kiterjesztik a vidékre is. Szükség van rá, mert kultúrország nemcsak megbecsülni tartozik művészeit, de azoknak anyagilag biztosítani a megélhetést."4 A helybeli polgárságnak kultúrára érzékeny rétege a XX. század első felében lehetőségeihez mérten meg is felelt ennek a vállalt feladatnak, hiszen Tornyai bemutatkozása után következtek a vásárhelyi Majolika Telep, majd Endre Béla kiállításai. Később, a húszas évek közepén Rudnay Gyula (1878-1957) nyári művésztelepének szolgált helyszínéül a város. A Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak, fiatal művészeinek, így Barcsay Jenőnek (1900-1988), Weiss Emiliónak (Vén Emil) (1902- 1984), Istókovits Kálmánnak (1898-1990) életre szólóan számottevő élményt jelentettek makói emlékeik.5 1 BARCSAY 2000. 62. 2 DÖMÖTÖR 1994. 47-49. 3 Dömötör János: Endre Béla és Makó. Csongrád Megyei Hírlap, 1988. augusztus 6.8. 4 ESPERSIT 1928.; szövegét közli VARGA 1979.17. 5 PÉTER 1985. 24. 623
