Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Szikszai Zsuzsanna: Maroslele (Püspöklele) út menti keresztjei
SZIKSZAI ZSUZSANNA Maroslele (Püspökiele) út menti keresztjei A kereszt a keresztény ókor és középkor jámborságában és művészetében győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül, és mindig az Istenemberre emlékeztet.1 Mindazon szabadtéri kereszteket, vagy annak nevezett vallásos jelképeket, esetleg szoborcsoportokat, amelyeket nem az egyház liturgikus cselekményeinek színterén (templom, kápolna) emeltettek, út menti kereszteknek nevezünk. Általában nemcsak útszéleken, hanem nevezetes vagy hangsúlyos helyeken (folyópart, falu széle, a mező, dűlők kezdete, balesetek, katasztrófák helyszíne) állnak.2 De találunk harangláb mellett, ház előtt, temetőben, templom közelében is. Magánszemélyek többször saját földjükre, kertjükbe állíttattak. A keresztállítás okára és körülményeire a legbiztosabban az emlékek felirata és a kereszthez kapcsolódó szóbeli hagyomány utal. A felállított kereszteket az egyház is elismerte, és mindig felszentelte. Ez általában május és szeptember között ünnepélyes, a helyszínen bemutatott szentmisével történt. A keresztek anyagát, formáját és megmunkálását figyelembe véve térben és időben egyaránt változatos típusait különböztetjük meg. Legfontosabb anyaga kezdetben a kő és a fa, ezekhez idővel néhány újabb anyag (bádog, öntöttvas, műkő) társult, amelyekből aztán különböző kombinációk jöttek létre. Makón és környékén a keresztek nagy többségét a 19. század második és a 20. század első felében állíttatták az ott élők. A népi vallásosság kutatását Bálint Sándor kezdte meg Szegeden és a környező településeken, amit később Barna Gábor folytat a mai napig. Az útmenti szakrális kis építmények kutatásának fontosságát pedig Gryneaus Tamás munkássága erősítette. Maroslele, régebbi nevén Püspökiele a Maros jobb partján fekvő település. Első okleves említése Lele alakban 1428-ból maradt fönn. Lakosságának nagy része katolikus vallású volt. A közeli Makó város lakosai kétszáz évig csak legelőként hasznosítják területét, míg a 18. század végén makói zsellérek telepednek le a térségben és dohánytermesztéssel kezdenek foglalkozni. Nem sokkal később a Csanádi egyházmegye birtokába kerül a terület, majd 1873-ban jogilag is elismert község lett. Lakói a 20. század elején megváltják a püspöktől az addig bérelt földjeiket. Dessewffy Sándor Csanádi püspök a falu nagy jótevője volt: hozzájárult a templom és az iskola építéséhez, támogatta a falu lakosságát, akik hálából, az ő tiszteletére 1908-ban Püspökielére változtatták a község nevét.Sajnos 1950-ben ez az elnevezés a tanács megalakulása után Maroslelére változott. A település lakosságának megélhetése a mai napig a mezőgazdaságra épül. 1 BÁLINT 1997.289. 2 MNL. V.435. 526
