Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Köszöntők–Méltatások - Halmágyi Pál: Emlékfoszlányok a régi múzeumról. 1963–1988
HALMAGYI PAL Emlékfoszlányok a régi múzeumról 1963-1988 szobáját), majd a titkárnői íróasztal mögé ültem, és vártam az ügyfeleket. Későbbmikor felébredtem-, már csak be kellett zárni az irodát, mert delet harangoztak. A jól végzett szolgálat után már pihenten értem haza. Hétfő délelőtt valami hivatalos ügyben át kellett mennem a tanács művelődési osztályára. Antalné Zsuzsa közművelődési főelőadó ügyintézés közben furcsán méregetett. Mikor befejeztük a hivatalos dolgokat, finoman megkérdezte:”Hogyan telt a szombat délelőtti szolgálat?" Mondtam: „Egészen nyugodtan!" „ Igen, én is úgy láttam!" válaszolta. Boldog idők, de rég voltatok! Felépült az új múzeum. Átadásánál 1981. október 2-án Pozsgay Imre volt lent az összes állami, megyei és pártvezetőkkel. Minden rendben ment. Az új nagy épületnek több bejárata volt, s azokon rengeteg ajtó. (A földszinten például 4 fő-, 4 hátsó, 2 oldal- és 1 raktárbejárat volt.) Egy este valami rendezvény után az egyik hátsó ajtót nem tudtuk bezárni. Minden kulcsot végigpróbáltunk, egy sem jó. Telefonáljunk az igazgató úrnak, döntött a teremőri kupaktanács. Jött vissza Feri bácsi. Neki sem sikerült. Már este 10 is elmúlt. Végül megszületett a megoldás: söprűnyél! A régi várkapuknál használt keresztgerendás megoldást alkalmaztuk, beszorítottunk egy erős rudat az ajtófogantyúkba. Nehezen aludtam azon az éjszakán, és már reggel 7-kor bent voltam. Éva néni takarított. Minden rendben? néztem rá. Persze, mondta. Ő nem volt bent előző este, és hátul még nem járt. Meglátva a biztonsági zárat, jót nevetett, és délelőtt elintézte a javítást. (A rudat alig bírtuk kihúzni.) 1982-ben frissen leérettségizve érkezett meg hozzánk Diós Etelka, aki Benké- nét váltotta. Ani elment, de csak rövid időre, mert 1987-től visszatért, hiszen időközben Etelka Joó Zoltánná lett, és nála is, mint a szintén fiatalasszony Varga Imréné Sacikánál, jöttek a gyerekek. Sacikát Forgó Géza váltotta az Espersit-házban. Etelkával együtt ma már ők ketten a múzeum legrégebbi dolgozói. 1983-ban Felföldi Laci elköszönt a múzeumtól, mert Budapestre, a Zenetudományi Intézetbe hívták. Markos Gyöngyi néprajzos 1982 őszétől néhány hónapig még együtt dolgozott vele, majd egyedül vitte tovább a néprajzi gyűjteményt. 1985-ben Fejér Gabi, a néhány éve végzett faipari mérnök, aki addig a Szakmunkásképzőben tanított, átlépett a múzeumhoz. Egy év múlva követte őt egyik tanítványa, Juhász István, aki ettől kezdve minden technikai feladatot megoldott. Gábor közben elvégezte Debrecenben a néprajz szakot is, és nagy elánnal szervezte meg 1991-ben a Fiatal Néprajzkutatók I. Országos Konferenciáját Makón. A teremőrök létszáma tovább bővült, Tóth Jánosné Julika és Bárdos Istvánná Sárika néni jártak át szorgalmasan közeli házaikból a múzeumba. 1988. január 4-én dr. Tóth Ferenc igazgató úr elérte a nyugdíjkorhatárt. E jeles alkalomra 25 példányban egy emlékkönyvet jelentettünk meg. A kötet lapjain a régi barátok, tudósok, művészek, munkatársak köszöntötték a makói múzeum fáradhatatlan igazgatóját. Megtiszteltetés, hogy 30 év múlva ismét köszönthetem szeretett tanáromat és a makói múzeum tudós igazgatóját 90. születésnapján. Isten éltesse sokáig! 52
