Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Terendi Viktória: „Két karácsony közt” Ünnepi alkalmak a vásárhelyi
TERENDI VIKTÓRIA „Két karácsony közt1 A születésnap kapcsán az ünneplés formaságai fölött átsiklott az emlékezet, ehelyett azokat a történeteket elevenítette fel, melyekre az adott alkalmak által emlékeztek: például saját születésének történetét. Egy, a húgával közös portréról azonban huszadik születésnapja és annak embert próbáló körülményei jutottak ME eszébe. A fényképet magánfotós készítette a fiatal lányokról nagybátyjuk házának teraszán. „... Ez a fénykép, valamikor 18 éves koromban készülhetött, ezzel a fényképpel möntem el a menekülésben Pestre és ezzel a fényképpel möntem be, amikor még Buda a németök kezén volt, Pest már az oroszok kezén volt, és az orosz parancsnokságon kaptam egy cirill betűs írást, hogy hazautazhatok. Úgyhogy én már 45, még a németök a Dunántúlon voltak, én már 45 február közepin itthon voltam, és folytattam a tanítást a zárdában, mintha mi sem történt volna."28 A testvérekről készült portré, azonosító funkcióját kihasználva, a rendkívüli helyzetben kvázi igazolványképpé változhatott, habár formai szempontból merőben eltér egymástól a két műfaj. Míg az egyén hivatalos ábrázolását szolgáló fényképeken csak az adott személy látható semleges háttér előtt, komoly arckifejezéssel, addig a fenti majdnem egész alakos fotón a két Makó lány mosolyogva, egymást átkarolva látható - gesztusaik a testvérek bensőséges viszonyát jelképezik. Az a rendkívüli helyzet, melyben e fotó funkciója megváltozott, meghatározó élmény volt ME számára, képnézegetéseink, beszélgetéseink során több alkalommal is felemlegette. „... 44-ben, amikor az oroszok már itt voltak Vásárhely alatt, mög már nem csak szeptemberben, hanem már augusztus végén sokan elmenekültek. (...) De neköm eszem ágában se volt addig, csak mikor kimöntünk, már azt se tudom, hogy milyen nap volt, csak a tanítás után kimöntem a tanyára és ott volt az egyik öreg bőrösünknek a lánya, aki Pestön dolgozott és ő mondta, hogy mit gondol apukám, hogy itten két lány ittmaradjon az oroszoknak, hát ő majd elvisz bennünket Pestre. És akkor ez olyan hirtelen történt, hogy aznap el is határoztuk. (...) Én neköm nem volt olyan borzalmas a menekülés, vagy nem fogtam föl 20 évesen még, mert én 20 évesen éltem át a bunkert. (...) Az óvóhely, mindön bérház alatt voltak nagy pincék, oszt ott mindönkinek be volt röndözve egy ágy, hogy oda vonulunk le, ha baj van, igaz ugyan, hogy a 20. születésnapomat is az óvóhelyön töltöttük."29 28 Interjúrészlet ME 2015.01.14. 29 Interjúrészlet ME 2015.03.23. 488
