Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Néprajz–Etnológia - Terendi Viktória: „Két karácsony közt” Ünnepi alkalmak a vásárhelyi
TERENDI VIKTÓRIA „Két karácsony közt' A hangsúlyt a családra helyezte ME. Az összetartó testvérekre, akik a kor szokásai szerinti, mégis speciális családszerkezetben élték mindennapjaikat. A Makó testvérek bizonyos fokú gazdasági egységet hoztak létre, mely munkaszervezet és anyagi függés a rokoni segítség és bizalom körén belül maradt. Az összetartás pedig nemcsak a munkára, a megélhetésre, de a családi élet más területeire is kiterjedt. „... édösapámék a tanyán laktak, de a városon (...) szóval aki égy kicsit is már tehetősebb volt, annak háza volt a városban, és az idősek, azok a városban laktak. (...) a tanyán éltem hatéves koromig, de hazajöttem a városra, mög kimöntem a tanyára. Ez égy ilyen bevött mondás volt annak is, akinek nem volt háza a városon."23 A hódmezővásárhelyi tanyás településszerkezet sajátossága hatott a családformákra is, miszerint a családmagok különváltak, házasságkötés után a fiatalok elköltöztek szüleiktől, a módosabb paraszti rétegben általában tanyát és földet kaptak, a szegényebbek másokhoz szegődtek el árendásnak, tanyásnak, béresnek. Ezáltal a generációk élettere egymástól eltávolodott, habár gyakran töltötték együtt az időt és a gazdasági egység is fennmaradt. Az első és a harmadik generáció között azonban gyakran jóval szorosabbá vált a kapcsolat, mivel a tanyai iskolarendszer kiépülését megelőzően csak a városban volt iskola, de a módosabbak később is a magasabb színvonalú oktatás reményében a városi iskoláztatást választották. A tanköteles korú gyermekek tehát a nagyszülőkhöz vagy más rokonhoz költöztek a tanév idejére, szüleikkel pedig többnyire csak hétvégéken találkoztak. A gyermekek nevelésében tehát nagy részt vállaltak a nagyszülők is. ME és húga esetében a nagyszülők már nem éltek, mire felcseperedtek, így gyermektelen nagybátyjuk és felesége vállalta fel nevelésüket, főként a családot 1934-ben ért tragédiát követően. De iskoláskoruk előtt is szoros volt a kapcsolat, az elbeszélés és a korabeli (nem karácsonyi] fényképek is igazolják, hogy rendszeresen töltötték együtt az időt, mind a városi házban, mind pedig kint a tanyán. De nemcsak a férj (MJ) családjából származó gyerekekről gondoskodtak, a feleség (SZÍ) unokaöccsei is rendszeres vendégei voltak házuknak, és a Makó-tanyán is sok időt töltöttek a nyári szünetben, még ha közvetlen rokoni kapcsolat nem is fűzte össze a négy gyermeket. A karácsonyról szóló elbeszélésre visszatérve látható, hogy az ünneplés központi részeként nem a közös étkezést vagy az ajándékozást, hanem a gyermeki fantázia számára varázslatként ható, angyali csengőszót és a feldíszített karácsonyfát idézte fel az emlékezet. A család tanyájáról származó fenyőfát a városi ház vitrinnel, étkezőgarnitúrával polgáriasán berendezett ebédlőjében helyezték el, a díszítéshez azonban nem (csak) üveggömböket, hanem aranyra festett diót is felhasználtak. Látható tehát, hogy az ünnepi szokásokban ötvöződtek a paraszti és a polgári hagyományok. Ez utóbbi értékrend megjelenését mutatja, hogy 1932 karácsonyán ME mesekönyvet kapott ajándékba szüleitől. 23 Interjúrészlet ME 2017.09.25. 484
