Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 2. (Makó, 2018)
Történelem–História - Jámbor Zoltán: Egy kortárs emlékei
JÁMBOR ZOLTÁN Egy kortárs emlékei Nagypéntek volt, borongós kora tavaszi ég, gyorsan futó sötét felhőkkel fölöttünk. Máskor nyomasztó lett volna és baljós a kép, most mégis derűsnek hatott, mert tér volt fölöttünk, végtelennek ható tér, nem a zárka fehérsége két méterrel a fejünk fölött, amin csak pók futott át olykor, vagy egy eltévedt légy. Nehéz járni hosszan annyi embernek fűzőláncon, ezért néha megállást vezényeltek. Egy kerékpáros kezdett körözni körülöttünk. Amint közelebb jött, ráismertem: évfolyamtársam volt, egy az igehirdetők közül. Évtizedekkel később valamilyen hivatalos írás kellett az egyetemről, az ő aláírása szerepelt rajta. Most csak biciklizett, mi meg tovább húztuk a láncot be a Csillag folyosójára. A nagy zárkából, ahová pár nap múlva kerültünk, két egymásra állított székről ki lehetett látni az ablakon. Szemben egy kertészet volt, ahol két-három fiatal nő dolgozott. Figyeltük őket, és integettünk, mint ahogy ifjú ember szokott, és betűket kezdtünk rajzolni a levegőbe. Nem tudom, mi volt az első szó, de megértették, és akkor visszaírtak. Egy-két hét alatt teljes kommunikációs lánc alakult így ki. Megírtuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mi az otthoni címünk, stb., és a lányok írtak a szüléinknek, akik így tudták meg, hogy hol vagyunk, Anyám jött be hozzám beszélőre. Elég nehezen éltek már akkor, de nem panaszkodott. Apámat máról holnapra kitették az állásából, semmi jövedelmük nem volt. Távoli rokonságunkból volt valakinek egy meghagyott darabnyi szőlője, azt kezdték el művelni apámmal. Nem értettek ugyan hozzá, de a közvetlen éhezéstől megmenekültek. Termett pár mázsa krumpli, pár kiló borsó, meg vagy kétszáz liter bor és néhány liter pálinka, amit apródonként vett meg tőlük az életbe belekeseredett szomszédasszony. Csak tüzelőre nem jutott a nehezen összeszedett forintokból, igaz, kapni sem igen lehetett. A lakásunk melletti parkban nagy tölgyfák álltak, öregek már meglehetősen, s az őszi meg téli szelek sok apró gallyat törtek le a tetejükről. Ezt szedegették össze napközben, vagy ha nem volt éppen hó és a föld keményre fagyott, a fák alól a makkot. A száraz tölgyfagally jó tüzelő, s ha már parázsra váltott, a makk is elég rajta, miközben jó nagyokat pattan. Azt a kályhát, amit a szobába állítottak be, nem ezekre az időkre tervezték. Sem a gally, sem a makk nem tudott jól elégni benne, csak füstölt. Évekkel később, amikor már jobb idők jöttek, még mindig lehetett érezni a füstszagot. De akkor még rossz idők jártak, és a tél elmúltával, amikor anyám beszélőn járt nálam, mutatta kezén a piros foltokat. A télen a szobában itt-ott megfagyott. Szeptemberben Márianosztrára kerültünk. Mi voltunk ott az első rabok 1950 őszén, mert azelőtt női börtön volt, és velünk végeztették el az előkészítő munkákat a több ezer rab fogadására. A Legfelsőbb Bíróság másodfokú, jogerős ítélete ► (1950. november 21.) 252
