Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Gerencsér Judit: Makovecz Imre Makón. Ami Barcelonának Gaudí, az Makónak Makovecz
GERENCSÉR JUDIT Makovecz Imre Makón - Ami Barcelonának Gaudí, az Makónak Makovecz lépésről lépésre követhetünk. Az organikus építészet alapfeladataként határozta meg, hogy a szétszakadt világot, az eget és a földet újra össze kell kötni. Művészi hitvallása rendkívüli egyszerűséggel és tisztasággal jelenik meg a makói Hagymaház struktúrájában, tömegképzésében és a részletek megformálásában, mindezt ötvözve a hely szelleme által inspirált további gondolatokkal. Az épület sarkait kijelölő tornyok szimbolizálják az ég és föld közötti kapcsolatot, de ezt a gondolatot erősítik az előcsarnok megkövesedett fái is. A földet megjelenítő nehéz, tömör falakra ereszkedik le az ég szimbólumaként a könnyű, fából ácsolt tetőszerkezet. Az épület antropomorf jellegét a fő homlokzat arcszerű kialakításában is láthatjuk, de a tető formája is erre az égi-földi emberállat-imaginációra utal, mikor a tető gerince úgy hullámzik végig, akár egy ugrásra készülő képzeletbeli lény háta. Makovecz Imre építészetében rendkívül fontos alapelv a szimmetria mint az élet legmagasabb rendező elve, rendszere, ahol ez a szellemi minőség nem rendelhető alá semmilyen más elvnek, mert az építészetnek - mint minden művészetnek - mindenkor ezt a legmagasabb szintet kell megvalósítania. Ez az evidencia a Hagymaház esetében kétszeresen is teljesül: alaprajzi elrendezésében egyértelmű az épület hossztengelye mentén kialakított tengelyes szimmetria, de a négy torony elhelyezésében a centrális szimmetria is érvényre jut. „A hely szelleme, a geológiai feltételek, a népművészet jelei, a környezet anyagai és növényzete, az emberek, akiknek építeni kell, motívumai és egyben belsővé váló hajtóerői lehetnek ugyanis egy drámának - az építés drámájának.” (Makovecz Imre: írások 1989-2009. 36. p.) Az idézet szemszögéből tovább vizsgálva az épületet, újra a tornyokra figyelünk: a hagyma rétegeit felidéző kialakítás egyértelmű utalás a helyi emberekre és munkájukra, ugyanakkor újabb megerősítő gesztus az ég és föld kapcsolatának szimbolikájára, a teremtett világ kettősségére: „...ami lent van, az van fent is” (Hermész Triszmegisztosz). Ahogy a hagyma burkai növekednek felfelé, úgy törnek egyre mélyebbre, a föld felszíne alatt a gyökerek. A népművészet jelei sem úgy mutatkoznak meg, hogy oda nem illő díszítések kerülnek az épületre; a világos és sötét erők egyensúlyára utal, ahol a világos falfelületek tiszta ragyogását ellenpontozza az antracitszínben fénylő természetes pala csillogása. A környezet anyagainak alkalmazása is mélyebb síkon értelmezhető: az Alföld mai puszta világából a múltba visszanézve idézi fel Makovecz Imre a régvolt erdők sűrű rengetegét az előcsarnok vasbeton „fáiban”, az oldaltornácok oszlopaiban. A nézőtérre beérkezve megfigyelhetjük az oldalfalakon a homokkő hatását keltő felületeket, ily módon emlékeztetve bennünket a régmúltra, amikor még a Pannon-tenger mosta, alakította ezen a vidéken a köveket, sziklákat, amelyek elmállásával létrejött az építésre alkalmas vályog, tégla alapanyaga. „Az emberek, akiknek építeni kell", akiknek olyan épületeket kell emelni, ahol közösségek jönnek létre, ahova szívesen mennek az emberek, nem csak jól 74
