Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)

Sipos Carmen: A Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat története

SIPOS CARMEN A Csanádvármegyei Történeti és Régészeti Társulat története A tervezett múzeumban régészeti részleg mellett helyet kapott a mezőgazdasági osztály is, mivel a megye „fejlett mezőgazdasági kultúrája folytán megvan a lehe­tősége annak is, hogy ilyen tárgyú gyűjtemény is létesíttessék. Ezenkívül lehetőség nyílik arra is, hogy a vármegyének eddig rendszerint veszendőbe ment etnográfiai értékei is a felállítandó múzeumban gyűjtés alá kerüljenek.”70 Az egyik tag javaslatára a néprajzi gyűjteményben helyet kapott egy „apát­falvi szoba”, amelyben az Apátfalvára jellemző dolgokat gyűjtötték össze. A leendő múzeum néprajzi osztályának berendezésére a gimnázium néprajz iránt érdeklődő tanárát, Sirály Ferencet kérték fel.71 Az eljövendő berendezéséhez 13 db szekrényt, 8 üvegasztalt és 1 üvegszek­rényt rendeltek összesen 3133 pengő értékben.72 A makóiak végigkérdezték az ország múzeumait a megszerveződésükről, kiépülésükről, igyekeztek kitenni magukért - ez sikerült is, mint ezt Banner János Bálint Alajoshoz írt levele bizonyítja: „Szombaton kint jártunk Miskával (Párducz Mihály] Makón, ahol valami halom szemlét kellett tartanunk. Természetesen erre is felhasználtuk az alkalmat, hogy a vármegye által megvásárolt internatusi épületben is szemlét tartottunk. Olyan múzeumi helyiségeket csináltak, amelyeket a Déri múzeum kivételével min­den alföldi közgyűjteményünk irigykedve szemlélhet.”73 Bálint Alajos válaszlevelében megemlítette, hogy az alaprajzok láttán ő is meglepődött, de szerinte túl nagy az épület, és „hogy aztán anyagot hol szereznek bele olyat, ami méltó lesz a belső kiképzéshez, hát nem tudom. Ha jól emlékszem egész sor helyiség áll rendelkezésükre, amelyeket bizony, bármily modern elren­dezésben is, nem tudom hogyan fognak megtölteni azzal az anyaggal, ami eddig birtokukban volt.”74 A Régészeti Intézetben tartott Csanád megyei anyagot márciusban szállítot­ták át Makóra, ahol a DEMKE épületében helyezték el ládákban. A szegediek ígé­retet tettek, hogy mihelyt elkészülnek a múzeumi tárolók, az intézet igazgatósága fogja az anyagot szakszerűen kiállítani és beleltárazni.75 A leletek gyarapításához Árvái János javasolta, hogy a tanfelügyelőség ta­nácsolja a népiskolának, hogy az általuk gyűjtött anyagokat is a múzeumban he­lyezzék el.76 A leletek nagy részét - összesen 2793 db tárgyat - még az év folyamán elrendezték, sőt az év végére decemberben már készen állt a Régészeti Intézet kiál­lítása. Azonban az érem- és okiratgyűjtemény elhelyezésére csak a háború befejez­tével láttak lehetőséget. 70 JAM Ad. 10/21 71 JAM Ad. 10/23 72 Szegedi levéltár CSTRT iratai (1885-1944) 1943/5 73 Szegedi levéltár, Szegedi Egyetem Régészeti Intézetének anyaga 1941-42/354 74 Szegedi levéltár, Szegedi Egyetem Régészeti Intézetének anyaga 1941-42/370 75 JAM Ad 9/10 76 JAM Ad 10/24 185

Next

/
Thumbnails
Contents