Csengeriné Szabó Éva (szerk.): A Makói József Attila Múzeum Évkönyve 1. (Makó, 2017)
Kolarovszki Tamás: Ítél a nép – Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja
KOLAROVSZKI TAMÁS ítél a nép - Egy makói gyógyszerész a Szálasi per harmadrendű vádlottja Összegzés Nehéz megfogalmazni született makóiként, mit érzek. Egy olyan emberről készítettem tanulmányt, akit szüléink, nagyszüleink talán személyesen ismertek, aki tehetséges gyógyszerészként évekig jól működő gyógyszertárat vezetett Makón. A politika megszédítette és olyan irányba sodorta, amelynek önmaga sem látta a végét. A tárgyalási jegyzőkönyvekből egy olyan ember rajzolódott ki számomra, akire az eszmék hatottak, aki szívből politizált és nem látta át azt a helyzetet, amibe sodródott. Hitt a mozgalom erejében, és a hatalomátvétel után hitt a német fegyverek erejében, a végső győzelem hitleri fantáziájában. Olyan korszakban élt, amikor az emberekbe beleoltották a bolsevikok gyűlöletét, amely olyan mélyen beleivódott, hogy erősebb lett a félelem benne, mint a világos gondolkodás. A tárgyaláson már egy megtört ember benyomását keltette, aki valóban megbánta minden cselekedetét, amit 1944-45-ben véghez vitt. Nehéz megítélni a szerepét, nehéz ítéletet mondani felette, hiszen a tárgyaláson minden megnyilvánulása azt tükrözte, hogy nem volt része abban a „rémálomban”, amit a nyilas uralom jelentett. Keveset tudunk a tetteiről, a történelemben is csak háborús bűnösként tartjuk számon, úgy, mint a Szálasi Kormány miniszterelnök-helyettesét. Nehezen hihető és kissé életszerűtlen, hogy nem tudott az eseményekről, a történésekről, a zsidók deportálásáról, a Dunába lövésükről. Amennyiben elfogadjuk a védekezését, miért menekült a nyilasokkal végig a front elől, miért nem maradt Budapesten, miért nem lépett ki, amikor úgy érezte, hogy ez nem az ő háborúja, ez már nem az a világ, amit elképzelt. Ezekre a kérdésekre nem kaptunk és már nem is kapunk soha választ. Titkait magával vitte a sírba. A bűnössége nehezen megítélhető, ha végigolvassuk a népbírósági tanács kegyelmi jegyzőkönyvét. Mind a hét népbíró kegyelemre méltónak találta és nem ítélte volna halálra, de az ítéletben már mégis a kötél általi halálbüntetést szabták ki számára. Joggal merül fel mindenkiben, ha a tanács méltónak találta, akkor mégis miért kapott „kötelet". Ne felejtsük el, hogy Budapest közel három hónapos ostromot szenvedett el, ezalatt nemcsak az utcai harcokkal, az éhezéssel kellett a főváros lakosságának megküzdenie, hanem rettegni kellett a nyilas keretlegények terrorjától. Alig egy év telt el, hogy a budapesti harcok befejeződtek, amikor megkezdődött a tárgyalásuk a Zeneakadémián. Az emberek tudatában még mélyen benne volt az ostrom, a harcok, a nyilasok, a Gestapo, az éhezés, a gyilkosság. Nem felejtettek. Ebben a közegben a politika szolgálatába állított sajtó is azt követelte, hogy ez a hét ember, közöttük Szöllősi, akasztófán végezze. Ebben a közegben nem születhetett más ítélet. Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha később, Szálasiék ügyétől külön tárgyalják az övékét, de a történelemben nincs „ ha". Tanulmányomban igyekeztem tárgyilagosan bemutatni Szöllősi életét és tárgyalását és nem kívántam ítéletet mondani sem felette, sem a népbírósági eljárások felett. 148
