Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112. (Makó, 2011)

Mellékletek - Szeptember elsejétől a diákoké a megújult kollégium 2005. szeptember 1. (Összefoglaló sajtóanyag)

4. sz. melléklet Szeptember elsejétől a diákoké a megújult kollégium 2005. szeptember 1. (Összefoglaló sajtóanyag) Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium év­nyitó ünnepségével egybekötve adta át a jövendő lakóknak, azaz a diákságnak a magyar állam címzett támogatásából megépül Pulitzer József Kollégiumot Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter, Dr. Frank József, az intézményt fenntartó Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Dr. Búzás Péter, a beruházás önerejét biztosító Makó város polgármes­ter 2005. szeptember l-jén, csütörtökön a Hagymaházban. Az ünnepség később szalagátvágással és a kollégium bejárásával folytatódott Makón. Az ünnepségen Nemesi Pál, a kivitelező Ferroép Rt. ügyvezető igazgatója készre jelen­tette az épületet Dr. Búzás Péternek, és átadta neki annak jelképes díszkulcsát. Az ügyve­zető elmondta, beruházásai miatt ma már európai mércével is mérhető Makó épületeinek színvonala. Nemesi Pál emellett megköszönte az önkormányzat bizalmát, amellyel a cé­get választotta kivitelezőnek. Dr. Búzás Péter, Makó város polgármestere ünnepi köszöntőjében elmondta, valódi ünnepnap ez a nap Makón, ahol az élet egyre több területén kerülünk egy-egy lépéssel kö­zelebb ahhoz a kitűzött célhoz, hogy Makó olyan legyen, mint a patinás, nyugat-európai kisvárosok. Dr. Búzás Péter ezeket a beruházásokat a diófa ültetéséhez hasonlította, hi­szen ezt a növényt jellemzően nem magunknak, hanem utódainknak ültetjük. Makó város polgármestere köszönetet mondott a belügyminiszterek azért, hogy közel 2,5 milliárd fo­rint címzett támogatás találta meg az utat Makóra a mostani kormányzati ciklus alatt. A belügyminiszter, Dr. Lamperth Mónika avatóbeszédében legfőképpen a sorokban helyet foglaló fiatal diákhoz szólt. Leonardo Da Vinci idézetén keresztül mutatta be - aki keveset tud, sokat hibázik-, hogy mindenkinek törekednie kell arra, hogy megtalálja az életnek azt a területét, amelyen kiemelten jó, amelyet érdemes minél jobban elsajátítania. Kérte a diákokat, hogy legyenek kíváncsiak, a pedagógusokat, hogy adják át a tudásukat, a szülőket pedig, hogy legyenek türelmesek a kamaszokkal. A belügyminiszter a makói születésű Erdei Ferencet állította például a diákoknak, aki egyszerű szülők gyermekeként lett miniszter és akadémikus. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a most megépült kollégium a világ bármely pontján megállja a helyét. Mivel középiskoláink megyei fenntartásúak, Dr. Búzás Péter a kollégium jelképes kulcsát továbbadta Dr. Frank Józsefnek, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének. Év­nyitó beszédében Dr. Frank József elmondta, a kollégium életének második szakasza, a működési, működtetési időszak jött el most. Hangsúlyozta, a megye az egyik legnagyobb munkaadó, hiszen 1100 pedagógusnak biztosít állást megyeszerte. Mindösszesen 13 ezer óvodás, 36 ezer általános iskolás és 27 ezer középiskolás kezdi el a tanévet Csongrád me­gyében, összesen 188 óvodában, 126 általános iskolában, 32 gimnáziumban, 48 szakkö­zépiskolában és 28 szakiskolában. A megye lakosságának 25 százaléka valamilyen formában érintett a tanévkezdésben ­emelte ki a megyei közgyűlés elnöke. A megye saját fenntartású intézményeire az állami normatíván túl mindösszesen 4 milliárdot fordít évente. Dr. Frank József évnyitó beszé­dében úgy vélte, a változó társadalmi igények mentén hamarosan át kell majd vizsgálni 36

Next

/
Thumbnails
Contents