Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)

Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története

készítettem. Szépen renovált, ízléses falusi templom volt, hatalmas fenyvesek között, falain a magyar szentek freskóival. A plébános azt közölte, hogy sajnos a régi anyakönyvek a tatárjárás és a háborúk alatt elpusztultak, semmilyen régi iratuk nincs. Amikor édesapám megkérdezte, hogy a helybeli borvíz-források mire jók, mit gyógyítanak, kedves humorral azt válaszolta, hogy vizük borral keverve kiváló üdítő ital. Édesapám nem volt tudósa a heraldikának, csak amatőr módon foglalkozott vele annyit, amennyi a családkutatáshoz szükséges volt. Latinul kitűnően tudott, hiszen abban az időben, a középiskolában nagy súlyt fektettek a latin nyelv ismeretére. A régi oklevelek latin nyelven készültek. írójuk olyan több méteres mondatokban fejezte ki magát, hogy azt szakembernek is nehéz dolog úgy magyarra fordítani, hogy azt a mai ember megértse, ugyanakkor ne legyen benne erőszakos módosítás. Ezért van az, hogy az édesapám által fordított régi okmányok magyarul, bizony nehezen érthetőek a hosszú és bonyolult körmondatok miatt. Ezek a fordítások az akkori századok légkörét árasztják, alkalmasak a megkülönböztetésekre, s mivel nem szolgálnak tudományos célt, csak a családi becsület és helytállás tanúsítványai, tökéletesen megfelelnek e célnak. Azt, hogy ennek a históriának folytatását én megírom-e, vagy sem, csak a Jóisten tudja. Sok-sok olyan feltétele is van ennek, ami teljesen rajtam kívül áll. Egy gondolatot azonban le kell írnom gyerekeimnek és unokáimnak, hogy okuljanak belőle. A Kászonyi címerben három liliom és egy leopárd látható. A címertan szerint mit akar ez mondani, azt nem tudom. Azt azonban tudom, szüleim és nagyszüleim példájára emlékezve, hogy a becsület tisztaságát és a szívós kitartást jelképezte családunkban. Ezek örök erények maradnak, és mindenkor célul tűzhetik ki utódaim, a jövő generációi. 1981. június hó Kászonyi Sándor 39