Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)

Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története

szerint a szolgálati idő megszakítása folytán tényleg nem volt meg a szükséges évek száma és így nem állt fenn nyugdíjigény - méltányosan úgy oldotta meg a dolgot, hogy Katica néninek évi kegydíjat állapított meg. Időközben Pali bátyám és én iskolás korba kerültünk. Miután Gádon, csak szerb felekezeti iskola volt, szüleim nevelőnőt vettek a házba és az tanított minket. Ez azonban nem vált be, szüleim a nevelőnővel nem voltak megelégedve és elküldték. Felmerült tehát a kérdés, hogyan iskoláztassanak minket tovább. Ekkor Katica néni megajánlotta, hogy beköltözik Temesvárra. Magához vesz minket és ott nyilvános iskolába járhatunk. Szüleink ennek nagyon megörültek. Egyrészt, mert tudták, hogy Katica néninél, ami az ellátást és nevelést illeti, a legjobb kezekben leszünk, másrészt azért, mert a nyilvános iskolát többre értékelték, mint az otthoni tanulást. Katica néninek nem voltak soha gyermekei, minket úgy szeretett, mintha saját gyermekei lettünk volna. Tehát gádi kényelmes otthonát feláldozta és beköltöztünk Temesvárra. Magához vett két eleven, csintalan fiú gyermeket, akikkel elég sok baja és vesződsége volt. Minden gyermekbetegségen és járványon nála estünk át és ő, a legnagyobb áldozatkészséggel, szeretettel ápolt éjjel-nappal minket. Azt, hogy életben maradtunk, a jó Isten után neki köszönhetjük. Szüleink természetesen pénzzel és élelmiszerrel bőségesen hozzájárultak Katica néni háztartásához. 1896-ban Katica nénit nagy baj érte. Rozsdás késsel megvágta jobb kezének egyik ujját és vérmérgezést kapott. A seb elgennyedt, jobb keze könyökig megdagadt és vörös gyulladásos lett. Az orvos ötször vágta fel, hol ujját, hol kezét, hol karját, hogy leeressze a gennyet. Nagyon sokat szenvedett. Akkoriban a sebészet és gyógyszerek még nem voltak olyan fokon, mint most. így nagy nehezen - hála Istennek - elkerülte jobb kezének amputálást, de a sok vágás közben keze fejében egy ideget elvágott az orvos, úgy, hogy jobb kezének ujjai befelé görbülve összezsugorodtak. Azokat nem tudta többé egyenesre kinyújtani. Nyomorék lett. Szívós kitartással és sok kísérlet után annyira ment, hogy a varrótűt bal kezével, a jobb kéz két ujja közé nyomta és így tudott varrni sőt zongorázni is. Jobb kezének, csak középső ujjával tudott billentyűt lenyomni és így a prímet, csak egy ujjal játszotta. Épp, balkezével azonban olyan kíséretet adott hozzá, hogy játéka még így is gyönyörű volt. Mindenki csodálkozott rajta. Minden házimunkát elvégzett, mert rendkívüli akaraterő volt benne. Pali bátyám 9 éves, én 7 éves voltam, amikor hozzá költöztünk Temesvárra. Ott végeztük el az elemi iskolát, majd az ottani piaristáknál a gimnáziumot. Pali bátyám a gimnázium után Temesváron, a 29. közös gyalogezrednél töltötte le egy éves önkéntesi szolgálatát. Ez alatt továbbra is Katica néninél lakott. Én még akkor a gimnáziumba jártam. Pali bátyám a katonai szolgálat után jegyző-gyakornok lett és elköltözött tőlünk. így Katica néninél, csak én maradtam, míg le nem érettségiztem, 1906-ban. Ekkor - már nem lévén szükség a további temesvári tartózkodásra - Katica nénivel együtt visszaköltöztünk Gádra, szüleimhez. Temesvári iskoláztatásunk alatt Katica néni a legnagyobb jósággal - de ha kellett szigorúsággal - bánt velünk. Ahogyan érdemeltük, úgy jutalmazott és büntetett bennünket. Fegyelmezetlenséget és szófogadatlanságot nem tűrt. Tanulásunkat is ellenőrizte, minden este fel kellett mondani a leckét. Tanárainkkal fenntartotta az érintkezést és érdeklődött magaviseletünk és tanulási eredményeink után. Katica néni rendkívüli súlyt helyezett arra, hogy németül jól megtanuljunk. Megkövetelte, hogy otthon kizárólag németül 36