Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)

Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története

és a maradék pénz is elfogyott, mikor édesatyám állást kapott. Fizetésének jó része állattartásból állt, de ezeket az állatokat előbb be kellett szerezni, erre pedig nem volt fedezet. Ekkor családunknak és különösen édesatyámnak egy jó barátja, gróf Schmettov Richárd (keresztatyám) kérés nélkül, önként felajánlotta segítségét és 1.000,- Ft-ot adott neki kölcsön, növendék marhák vásárlására, azzal, hogy ezt a pénzt csak akkor kell visszafizetnie, ha a marhák felnőttek és édesatyám azokat már eladta. Az 1.000,- Ft.- (vagyis kétezer aranykorona) akkoriban igen tekintélyes összeg volt. Ennek a pénznek segítségével édesatyám megtöltötte istállóját éves borjúkkal, amelyeket később jó áron eladott. A kölcsönt visszafizette és még újabb növendék marhákat is vásárolhatott, melyeknek felnevelése nem került semmibe, mert a fizetéséhez tartozott ezen állatok legeltetése és téli, istállóbeli tartása. Amidőn atyám anyagi helyzete ily módon megjavult és biztosítva volt, 1884. november 19-én megházasodott, feleségül vette csenei Vuchetich Ilonát, csenei Vuchetich Sándor és gertenyesi Hollósy Etelka leányát, aki Temesváron 1859. augusztus 7-én született. Édesatyám a korabeli magyar nemes úrnak mintaképe volt. Mélyen istenfélő, lovagias, bátor és nemes lelkű, egyenes, őszinte,jellemszilárd, becsületes, müveit és feltétlenül jó modorú, végtelenül jószívű ember volt. A családjáért a legnagyobb önfeláldozással dolgozott, fáradt és sok mindenről, amiben különben öröme telt volna, lemondott. Rendkívül mértékletesen élt. Sokat olvasott, kitűnően beszélt németül, franciául, szerbül és románul. Jellemének ezen vonásai már gyermekkorában megnyilvánultak. Egy példa erre: 10 éves diák volt Pesten, amidőn látta, hogy az egyik idősebb növendék egy nála jóval fiatalabb és gyengébb fiút pofon ütött. Edesatyám igazságérzete és lovagiassága ezt nem fogadta el, és miután ő maga még oly kicsi volt, hogy az említett nagyfiút nem tudta elérni, fogott egy széket, odavitte a nagyfiú mellé, a székre felállt, és így a nagyfiút már elérvén, teljes erejével pofon ütötte, mondván, hogy ezt azért kapta, mert egy nála kisebb, gyengébb fiút megütött. Atyám nagyon szép, barna szemű ember volt. A gyermekkorában aranyszőke, göndör haja, felnőtt korára sötétbarna lett. Magas (180 cm) ember volt, rendkívüli testi erővel és ruganyossággal. Mint híres lovas a nyerges lovak belovaglásához nagyszerűen értett. Legényember korában sokat jött-ment a környékbeli úri házakhoz, lóháton a falkavadászatokra. A legszebb ilyen összejövetelek herceg Taxis Jenő écskai és gróf Kinsky Zdenko gyűlvészi birtokán voltak. Gyakran átlovagolt Óléczre, Dániel Pálékhoz is. Ok rokonok is voltak, mert Dániel Pali felesége, Gyertyánffy Emma volt. Földszintes nagy kastélyuknak három emeletes tornya volt és háromezer holdas birtok tartozott hozzá. Négy fiukkal, Pál, József, János és László édesatyám igen jó barátságban volt. Egyszer atyám ott találkozott egy vendégükkel, aki gyönyörű angol teli véren jött és azzal dicsekedett, hogy az ő lovát senki sem tudja megülni, mert az mindenkit elragad. Ez az úr (a nevére már nem emlékezem), kijelentette, hogy fogadást ajánl és odaadja a lovát annak, aki azt megüli, és a kívánt (illetve a lovaglás közben bemondott) ló-járásmódokat: lépés, kocogás, galopp, vágtató galopp a lóval megteszi és eközben a ló őt el nem ragadja. Először a Dániel fiúk próbálkoztak, de a nagyvérü ló mindegyiküket elragadta. Ekkor édesatyám felajánlotta, hogy ő megüli a lovat, mégpedig úgy, hogy a kantárról lecsatolják a kantárszíjakat, és házi cérnával pótolják azokat. Érthető meglepetést keltett ez, hiszen a Dániel fiúk, bármily erővel is fogták vissza a kantárszíjjal a lovat, az mégis elragadta 28