Forgó Géza szerk.: Szirbik Miklós léptein...Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. A Makói Múzeum Füzetei 110. (Makó, 2008)
ANTAL IMRÉNÉ: Biográfia
háború helyi eseményeire. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy fel kell építeni Makón is a II. világháborúban elesett hősök emlékművét. Kutatásai eredményeként az 1993-ban felavatott II. világháborús emlékműre felvésésre kerültek a makói hősi halottak és áldozatok nevei. 1994-től kezdődően a mai napig minden ősszel megrendezésre kerül a városban a Makói Honvéd Emléknap és Találkozó. Ennek keretében hadtörténeti konferenciát, kiállítást és a hősi emlékmú megkoszorúzását szervezi a városban. Az elhangzott előadásokat és a rendezvények fényképeit múzeumi füzetek őrzik meg az utókor számára. 1989 őszén Sorsforduló címmel, Csanád - és Csongrád megye 1944 szeptemberi, októberi eseményeit felidéző tudományos ülést szervezett a múzeumban. Az elhangzott előadások új szellemben mutatták be az akkori történéseket. Az Espersit-ház megnyitásának 20. és a makói múzeum megalapításának 50. évfordulójára nagy sikerű tudományos ülést és szakmai találkozót szervezett (1999, 2000). A magyarcsanádi lengyel katonai menekült tábor megalapításának 60. évfordulójára rendezett makói konferencia, a magyarcsanádi püspöki mise és a laktanya falán elhelyezett emléktábla avatás szép momentuma volt a két nép ezeréves barátságának (1999). Az államalapítás millenniumi évében jelentette meg a Makói Múzeum Füzetei 100. számát, mely a sorozat első színes illusztrációkkal és borítóval megjelent kötete. 2005-ben József Attila születésének 100. évfordulójára a múzeumban rendezett több napos irodalomtörténeti konferenciát a szakmai körök példának tekintik. 2006-ban az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára általa szervezett programsorozat a szakmai és civil szervezetek széles körú összefogásával valósult meg. Ezzel megteremtette a forradalom- és szabadságharc méltó megünneplésének kereteit, melynek során négy emléktáblát avattak fel a városban és két múzeumi kiadvány jelent meg. Nagyobb kiállításai: Egyházi művészet a Maros mentén (1990); 80 éves a Makói Atlétikai Klub (1992); Az örökkévaló előtt... Az I. makói zsidó világtalálkozó (1994); 100 éves a makói gimnázium (1995); Régi dicsőségünk I-II-III. A makói múzeum történeti arcképei (1997, 2000, 2003); 50 éves a makói múzeum (2000); Búcsú a régi várostól (2000); Galamb József és a Ford T-modell (2001); Születésnapomra. József Attila és a makói barátok (2005); 1956 makói emlékei (2006); Küzdelmes évszázadok. Makó története az újjátelepüléstől a rendszerváltásig 1699 - 1989. A múzeum új állandó kiállítása (2008). Széleskörú kutatói, tudományos és szervezői munkájának elismerései: Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés (1985); Móra Ferenc díj (1999); Lengyel menekültek Emlékének Ápolásáért Emlékplakett (1999); Csongrád Megyei Alkotói díj (2007). Vezetése alatt a makói József Attila Múzeum 2005-ben elnyerte az „Év Múzeuma" kitüntetést. 2008-ban a Délalföldi 56os Vitézi Rend tagjai közé választotta. 12