Forgó Géza szerk.: Szirbik Miklós léptein...Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. A Makói Múzeum Füzetei 110. (Makó, 2008)

ROZSNYAI JÁNOS: Az I. világháború hőseinek emlékhelyei Leién

Egy év múlva a képviselőtestület már újra a „földön járva" megelégedett volna egy, a templom falán lévő, emléktáblával is. A következő esztendőben újra Püspöklelére látogatott a remek mozgósító tehetséggel megáldott Szathmáry őrnagy. A képviselők ekkor egy emlékmű felállítását határozták el. Ugyanekkor a Hősi Szobor alapnak tartozók utolsó fölszólítást kaptak adósságuk rendezésére. A falu anyagi viszonyait jól ismerő Nagy Gyula főszolgabíró azonban arra utasította Lengyel főjegyzőt, hogy inkább egy emléktála elkészítésén fáradozzanak. A főjegyző megfogadva a főszolgabíró ajánlatát, Fischer kőfaragónál puhatózik. A válaszból kiderül, hogy csak hatszáz pengőbe kerülne a száznyolcvan cm hosszú, százhúsz cm széles, ruskicai márványból készített, bronz rozettákkal díszített emléktábla, egy Krisztusfejjel ellátva. 1929 nyarán a minisztérium engedélyezi az emléktábla elkészítését, de az említett Krisztusfej nélkül (Ennek ellenére a fej ma is látható a táblán.) Az emléktábla méltó avatására bizottságot hoztak létre, amely a falu jeles közéleti személyiségeiből állt. Ezek a személyek a következők voltak: Hrusztek Andor plébános, Ringenbach Gyula a csanádi püspökség uradalmi intézője, Bálint András iskolaigazgató, Pottyondy Imre tanító, Neiszer Péter tanító, Csillag Sándor segédjegyző, Dr. Mihálffy Ferenc községi orvos, Inczédy Ágoston tanító, Selmeczy József tanító, Hegyesi János vállalkozó, Papós Mihály kisbirtokos, B. Kurai Antal kisbirtokos, Füredi István kisbirtokos, Jáksó Pál kisbirtokos, Vincze János kisbirtokos és Kurai Antal kisbirtokos. Az avatási ünnepség 1929. október 23-án zajlott le. (Ebben az évben lesz nyolcvan éve.) Az ünnepségen beszédet mondott Glattfelder Gyula megyéspüspök, Nagy Gyula főszolgabíró, énekelt a Püspökielei Dalárda, koszorút helyeztek el, és egy hadiárva, Molnár Julianna szavalt. Az emléktábla ma is látható; emlékezteti a kései utódokat dédszüleik, és más felmenő rokonaik bátor helytállására. Van azonban Leién egy másik emlékhely, amely nem csak az emlékezőknek, de az idelátogatóknak is érdekes lehet. Ez a Hősök Kútja. „Püspökiele község lakosságát az a komoly veszély fenyegeti, hogy egészséges ivóvíz nélkül marad...". Lengyel János főjegyző leveléből származnak ezek a riasztó szavak. Az irat a népjóléti és munkaügyi miniszternek szól és az 1929-es évben keletkezett. A helyzetértékelés valós, hiszen az 1899-ben fúrt kút, amely harminc évig ontotta a vizet, elapadóban volt, és percenként csak 7-8 liter vizet adott. A beláthatatlan egészségügyi következményekkel fenyegető helyzet miatt kérte az elöljáróság az államsegély kiutalását. A 30-40 méteres sorokban ivóvízre várakozó emberek a lesújtó helyzet megoldását remélték a minisztertől.

4 Ugyanekkor az ágazatért felelős tárca vezetője kilátásba helyezte egy a „kingéczi" legelőn létesítendő itatókút államsegélyből történő fúratását. A községben létrehozandó új kútról nem tett említést. 4 Uo. 1934/1935 122