Forgó Géza szerk.: Szirbik Miklós léptein...Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. A Makói Múzeum Füzetei 110. (Makó, 2008)

BLERNACKI CAROL: Lengyel - magyar kapcsolatok a lengyel - bolsevik háború idején

Lengyelországtól független okokból a magyarokkal való kooperációt Varsó kénytelen volt illegálisan vagy félig legális módon folytatni. Ez főleg a Szlovákiával kapcsolatos tervek megvalósítására vonatkozott. Egészen más szerepe volt a Kárpátaljára és a Kelet-Galíciára vonatkozó politikának. Kárpátalja hovatartozása eldönthette a lengyel-magyar közös határ kérdését, valamint azt, hogy Csehszlovákiának kivel lesz határa: Ukrajnával vagy Szovjet-Oroszországgal és Romániával. Varsó és Prága rivalizálásának során nem egyszer egymás ellen használták fel politikai fegyverként Szlovákia és Kelet-Galícia kérdését, ami hosszú évekre fennakadást okozott a lengyel-cseh viszonyban. Szlovákia, Kelet-Galícia illetve Kárpátalja hovatartozásának kérdését illetően a lengyelek nem fektettek kellő hangsúlyt a Budapesttel való kapcsolatok kiépítésére. A háború utáni első években a magyar kapcsolatot inkább Csehszlovákia fenyegetésére használta, ami persze nem zárta ki a korrekt viszony fenntartását. A közös revíziós tervekből végül nem lett semmi, viszont Magyarország szerepe lényegesen felértékelődött, amikor a bolsevik hadsereg Varsóhoz közeledett, Csehszlovákia pedig nem engedte át a lengyel hadseregnek szánt Nyugatról érkező hadiszállítmányokat. A lengyel államnak nem volt ideje megszilárdulni, de máris egy sor olyan problémával nézett szembe, amelyeknek a megoldása nem várhatott a párizsi döntésekre. Oroszország, miután külön békét kötött Németországgal (Brieszt, 1918. március 3.), és lemondott javára a Narew folyótól egészen a Fekete-tengerig terjedő területekről, egy olyan helyzetet teremtett, mely tág teret nyitott a politikai és katonai spekulációknak. A németeket ugyan kötelezték, hogy vonják vissza hadseregüket a háború alatt elfoglalt területekről, de a német vezetés késleltette e lépést (néha a szövetségesek csendes beleegyezésével). A németek által kiürített területeket a szövetséges hadseregnek kellett volna elfoglalnia, ami Nyugat-Európa esetén nem okozhatott volna gondot, de keleten már igen. A keleti végeken uralkodó állapotokról nem mindig volt tiszta képük a Párizsban székelő szövetségeseknek. Párizsban arra a meggyőződésre jutottak, hogy a bolsevikok hatalma nem lesz tartós, amit alátámasztani látszott a frontokon kialakult helyzet is. Mialatt folytak a franciaországi tárgyalások, az intervenciós „fehéroroszok" csapatai jelentős sikereket értek el. Az intervencióhoz Franciaországban nagy reményeket fűztek, s emiatt is megakadályozták Ukrajna függetlenégi törekvéseit, amivel nagymértékben szűkítették Lengyelország mozgásterét Európa e részén. Tény, hogy Lengyelország keleti határainak az ügye „függőben" maradt. Erről a békeszerződés 87. §-a rendelkezett, amely „későbbre" halasztotta a döntést. Ez arra mutat, hogy a keleti határok kijelölését a békekonferencia munkálataitól elkülönítették, a kérdést majd a lengyel-szovjet háború kimenetele dönti el. A szövetségesek ugyan meghívták az oroszországi képviselőket Prinkipo-szigetre, de az orosz polgárháború miatt az összejövetel nem jött létre. De megkockáztathatjuk azt a feltevést is, mely szerint, ha már 1919-ben meghatározzák Lengyelország keleti határait, ez a tény nem bírt volna nagy jelentőséggel az Oroszországban kialakult helyzet miatt. Úgy a bolsevik kormány, mint „Fehér Oroszország" ismeretlen tényezőnek számított. Tehát a döntés hiá118