Forgó Géza: A Csanádvármegyei Szent István Közkórház története. A Makói Múzeum Füzetei 109. (Makó, 2010)

A Csanádvármegyei Szent István Közkórház fejlődése az 1920-as és az 1930-as években - Új osztályok létrehozása - új szakorvosok érkezése

bizottság megállapította, hogy „az előterjesztésben foglaltak helytállóak és a szemészeti osztályra nagy szükség lenne, de figyelemmel a mai rendkívüli viszonyokra, amikor is a kórház fenntartása a jelenlegi osztályok mellett szinte megoldhatatlan", nem tudta támo­gatni. 19 5 A Csanádvármegyei Nemibeteg-gondozó Intézet a kórházi pavilonban működött, de 1941 -ben kiköltözött. Helyiségeiben kívánták elhelyezni a szemészeti osztályt 25 ágy­gyal, valamint a főépületben még 7 ággyal. „A szemész betegeket eddig egy kitűnő képe­sítésű tiszteletdíjas orvos látta el, aki a tiszteletdíjas orvos bizonytalan jövőjű kilátásai mellett félő, hogy a jövőben nem fogja a szemész betegek gyógykezelését vállalni, - a mai viszonyok között, amikor a szakorvosokban oly nagy hiány és a szakorvosok részére kitű­nő elhelyezkedési lehetőségek vannak, igen lehet attól tartani, hogy amennyiben a jelenle­gi szakorvos állásától megválik, más szakorvos nem lesz a kórháznál alkalmazható" - írta a kórházi bizottság előterjesztése. 19 6 Az önálló szemészeti osztály minisztériumi elismer­tetése 1942-ben még mindig napirenden volt. A fertőző betegek ellátását a kórház fertőző osztályának bővítéseként, különálló járványkórházzal kívánták megoldani. Vertán Endre vármegyei főjegyző indítványa alap­ján Makó város képviselő-testülete 1928 júliusában vállalta az építkezést. A kórházi bi­zottság 1930. december 20-i ülésén fogadta el a határozatot, amely szerint a város lett a kivitelező, de a tulajdonos és a fenntartó a vármegye. 19 7 Makó megyei város az 1930-31. évi ínségmunkával felépíttette az új 26 ágyas járványkórházát, ezzel eleget téve a törvényi előírásoknak is. 19 8 A kórházi bizottság 1933. október 15-én önálló bőr- és nemibeteg osztály létesíté­sét határozta el, amelynek megszervezését és vezetését Juhász István főorvosra bízta, aki a feladatot - novembertől - ingyenesen vállalta. 19 9 Az osztályt a belgyógyászatról kívánták leválasztani 28 ággyal. 20 0 A nemi betegségek elleni küzdelem feladatát a kórház keretei­ben 1934. október 6-án megalakult Csanádvármegyei Egészségvédő Intézet végezte. Az első évben dolgozói ingyenesen látták el feladatukat. Az intézmény fenntartásához az állam, a vármegye, a Szeged-Csanádi Vasút, Makó városa és az OTI járult hozzá. 1934 novembere és 1935 márciusa között 3019 ambuláns kezelést végeztek (1634 férfi, 1385 nő). Ismerjük a betegségeket is: szifiliszes 1865, gonorrhoeás 534, bőrbeteg 505 és uroló­giai beteg 115 volt. 20 1 Az intézet 1936. évi működéséről szóló jelentés szerint új beteg 940 volt (483 férfi és 502 nő); az ambulancián megjelent régi beteg 10 086 volt (4680 férfi és 5406 nő). A kezelt betegségek az alábbiak voltak: szifilisz, „gonorrhoea, ulcus mollés, bőr- és urológiai beteg valamint, sine morbo ven." 20 2 A kórházi bizottság 1939. december 14-én fogadta el a rendelőorvosi állás rendsze­resítését, mert ekkorra már 34 ágyas volt az osztály, és „az ambuláns betegek gyógyulása 19 5 Jkv. 1939. szept 22. 51. hat Kór. Biz. jkv. CsAT ke.e. vm. Törv. Biz. ir. 1924-1944. IV.B.452. CsML 19 6 Jkv. 1941. nov. 6.46. hat Kór. Biz. jkv. CsAT ke.e. vm. Törv. Biz. ir. 1924-1944. IV.B.452. CsML 19 7 Jkv. 1930. dec. 22. Kór. Biz. jkv. CsAT ke.e. vm Törv. Biz. ir. 1924-1944. IV.B.452. CsML 19 8 Jkv. 1931. okt. 1. Kór. Biz. jkv. CsAT ke.e. vm. Törv. Biz. ir. 1924-1944. IV.B.452. CsML 19 9 Uray Vilmos: A közkórház (1933) i. m. 20 0 CsvHL 1933. dec. 13. 20 1 Juhász István: A vármegyei Egészségvédő Intézet ügyvezető igazgatójának jelentése az intézmény első negyedéves működéséről. = CsvHL 1935. ápr. 27.405-407. 20 2 Juhász István: A makói Egészségvédő Intézet 1936. évi működésére vonatkozó ügyvezető orvosi jelentés. = CsvHL 1937. márc. 17.155. 32

Next

/
Thumbnails
Contents