Forgó Géza: A Csanádvármegyei Szent István Közkórház története. A Makói Múzeum Füzetei 109. (Makó, 2010)
A Csanádvármegyei Szent István Közkórház fejlődése az 1920-as és az 1930-as években - Építkezések
Uray Vilmos kórházigazgató-főorvos az 1925. évről szóló beszámolójában - immár nem első alkalommal - jelezte, hogy kevés az ágy és nem megfelelő az épület elrendezése. Jelentésében többek közt még az alábbiakat fogalmazta meg: „Szükségesnek tartom e helyütt megemlíteni, hogy a közkórház jelenlegi fűtési rendszere nagyfokú drágasága mellett nem felel meg egy kórház legelemibb higiénikus követelményének sem. Ennek megváltoztatására és gőzfűtés létesítése iránt a tekintetes bizottsághoz külön előterjesztést tettem. Ezzel egyidejűleg lennének végrehaj tandók a már régebben tervbe vett épület kibővítési munkálatok is. Közkórházunknál ugyanis úgy alakult a helyzet, hogy miként fentebb előadtam - a betegeknek kórosztály szerinti elhelyezésére nincsen elegendő férőhely, nincsen egy betegváró szoba, miért is a felvételre jelentkező betegeknek a folyosókon kell várakozniuk orvosi vizsgáitatásukig. De sem az igazgató-főorvosnak, sem pedig az osztályos főorvosnak nincsen irodai (vizsgáló helyiségük), hanem a közkórház orvosi és gazdasági adminisztrációja az egy szobából álló gondnoki hivatalban lesz lebonyolítva, amely egyúttal a felvételi iroda is." 15 5 A vármegye 1926-ban angol kölcsönhöz jutott,amelyből jelentős összeggel fejlesztette a kórházat. Az alispán előterjesztése szerint a költségelőirányzat 343 008 pengő 13 fillér volt, amelynek fedezésére a megyei törvényhatóság által felvett font-sterling kölcsönnek 173 000 pengőt kitevő részét használták föl, valamint a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium 170 000 pengős kölcsönét. A kölcsön visszafizetését természetesen a vármegye vállalta, azzal a kikötéssel, hogy ha a kórház zárszámadásában felesleg mutatkozik, akkor azt is erre a célra kell fordítani. 15 6 Az állami kölcsönből 1940-ben még 152 000 pengő tőke és 95 703 pengő 53 fillér kamat volt kifizetetlen! 15 7 A munkálatokra kiírt pályázatot Kappéter Géza okleveles műépítész nyerte meg, akinek terveit a közkórház kibővítéséről és fűtőberendezésének átalakításáról (egyetértésben a Népjóléti- és Munkaügyi Minisztériummal) az 1927. október 3-án tartott vármegyei törvényhatósági közgyűlésen fogadták el. A terveket Péterffy Andor királyi műszaki főtanácsos is ellenőrizte. 15 8 [19., 20., 21. és 23. kép] A tervek szerint a főépület középső szárnyát meghosszabbítják, és ennek pincéjében kap helyet a fűtőberendezés, a melegvízellátást szolgáló kazánház, 17 női- és 8 férfi alkalmazott szobája, egy kamra és egy élelmiszer-elosztó helyiség, ahonnan felvonóval juttatják az osztályokra az ételt. 15 9 A szeptikus (fertőző) betegek részére a földszinten 9 ágyas női- és férfi kórtermeket alakítanak ki külön fürdőszobákkal és vécékkel. Szintén a földszinten lesz a gyógyszerraktár, a teakonyha és egy tálalóhelyiség. Az utcai fronton lévő helyiségekben megszüntetik a vécéket, amelyeket az épület két szárnyának tövében építenek föl újra. 16 0 A földszinten még az alábbi változtatásokat tervezték: a bejárattól balra lévő szoba - ekkor laboratórium - az igazgató főorvos szobája lesz. Mellette a felvételi valamint a gondnoki irodát megfelezik, és a folyosóból elválasztandó váróból lesznek megközelíthetők. A következő szoba lesz a vizsgáló, innen nyílik a röntgen és egy sötétkamra. A bejá15 5 Uray V.: A vármegyei Szent István i. m. (1925) 414. p. 15 6 CsvHL 1927. okt 15. 15 7 CsvHL 1940. okt. 26. 15 8 CsvHL 1927. okt 15. 15 9 CsvHL 1927. okt 15. 16 0 CsvHL 1927. okt 15. 26