Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)

XV. MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2008 Ságvári György - Bonhardt Attila: A m. kir. honvédség harckocsizó egységeinek harca a II. világháborúban

katlanba zárják azokat. Emellett súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak mind emberben, mind haditechnikában. A harcokban azonban a 2. páncéloshadosztály is nagy áldozatokat hozott. Elvesztette személyi állományának és harcjárműveinek nagy részét. A harckocsizó alakulatait - mivel magyar gyártmányú hadianyaggal már nem tudták őket feltölteni - visszavonták a Dunántúlra, hogy ott német harckocsikra képezzék át őket. Az 1. páncéloshadosztályt a 3. hadsereg kötelékében a Maros-völgy peremhegyeinek biztosítását célzó támadásba vetették be. A hadosztály a rábízott feladatokat teljesítette. Kiemelkedő hadi tette volt, hogy szeptember 21-én a Maros völgyében előretörő szovjet páncélosokat Pénzespusztánál tőrbe csalta és német zuhanó-bombázók közreműködésével megsemmisítette. Ez a csapás megállította a Maros völgyébe irányított szovjet seregcsoportot, amely szeptember 27-ig Arad területén maradt és főerőinek felfejlődéséig nem folytatta az előrenyomulást az Alföld felé. A pénzespusztai siker után azonban a hadsereg-parancsnok úgy döntött, hogy a 3. hadsereghez beosztott gyenge gyalogos pót-hadosztályok megerősítésére felosztja közöttük az 1. páncéloshadosztály alakulatait. Ezzel tönkre tette a rendelkezésére álló legütőképesebb seregtestet, amelynek harcerejét többé nem sikerült már visszaállítani. A hadosztály szeptember végén és október elején még részt vett a veszteségteljes nagyszalontai harcokban és fedezte a szentesi hídfőben a 3. hadsereg partváltását. A csongrádi híd túl korai felrobbantása miatt a hídfőben elvesztette megmaradt harckocsijainak nagyobb részét. A hadosztály maradványai rész vettek Budapest védelmében, de jobbára már gyalogos lövészként. A magyar harckocsizók utolsó bevetéseire 1945. januárja és márciusa közt a Dunántúlon került sor. A 3. harckocsiezred, miután legénységének egy részét 1944-ben átképezték német harckocsikra, mintegy két századnyi Pz.IV. közepes harckocsit kapott. Ezek 1945. január 20. körül német alárendeltségben részt vette a Székesfehérvár környéki harcokban. Majd a front átmeneti megszilárdulásával ismét a 2. páncéloshadosztály keretében voltak védelemben a Vértes hegységben, a móri horpadás környékén ZámolySőréd-Csákberény térségében. A harckocsik általában a második vonalban helyezkedtek el, s csak ellenséges mozgás esetén mentek előre az első vonalba a védelem megerősítésére. A Vörös Hadsereg 1945. március 16-án indult bécsi támadó hadműveletének nyitányaként a szovjet csapatok Székesfehérvár és Zámoly közt betörtek a német-magyar védelembe., A móri horpadáson át előrenyomuló 6. gárda harckocsi hadsereggel vívott rövid és egyenlőtlen küzdelemben 1945. március 18-án elveszett az utolsó magyar harckocsi is. A magyar harckocsi-csapatok 1944. és 1945. közt részt vettek a honvédség minden jelentősebb hadjáratban. Ezek során egyaránt alkalmazták őket támadásban, üldözésben, védelemben és visszavonulásban. A hadmüveletekben rájuk eső feladatokat - annak ellenére, hogy harcjárműveik minőség tekintetében gyakran elmaradtak ellenfelükétől - általában sikerrel oldották meg. A katonák és a csapattisztek egyéni felkészültsége, harci szelleme jó volt. A páncélos-seregtestek legnagyobb veszteségeit, idő előtti tönkremenetelét elsősorban olyan magasabb elöljárói okozták, akik nem ismerték a harckocsizó magasabb egységeket harceljárásait és a páncélos-seregtesteket nem tulajdonságaiknak megfelelő feladatokra alkalmazták. A legnagyobb - és megoldatlan - problémát azonban a jelentette, hogy Magyarország gazdaság, ipari kapacitása és személyi tartalékai, valamint a rendelkezésre álló idő rövid85