Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)

XV. MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2008 Ságvári György - Kovács Vilmos: Am. kir. honvédség tüzérségének technikai változásai (1922-1945)

meg. Az új lövegek az 1929 M. 8 cm-es légvédelmi ágyú, az 1931 M. 10,5 cm-es gépvontatású közepes ágyú és az 1931 M. 15 cm gépvontatású közepes tarack voltak. Az új lövegek mellett az 1930-as évek elején korszerűsítették az első világháborúban alkalmazott lövegtípusokat is. A könnyű ágyúk közül az 1915 M. 7,5 cm-es hegyi ágyút 1931-ben és 1935-ben alakították át. Alkalmassá tették fogatolt vontatásra is, de természetesen továbbra is hét egységre szétszedhető könnyen mobilizálható málházható löveg maradt. A 8 cm-es tábori ágyún fontosabb új technikai megoldásokat nem alkalmaztak, viszont - és ez a többi lövegre is jellemző - új nagyteljesítményű lőszereket rendszeresítettek hozzá. A könnyű lövegek jelentették a vegyes dandárok később a gyaloghadosztályok tüzérségének gerincét. Az 1914 M. 10 cm-es tarack kisebb változtatásokkal maradt a honvédtüzérség rendszerében. A könnyű tarackok között új ürméretként kerültek rendszerbe a 10,5 cm-es lövegek. Ezek első példányai Németországból érkeztek, 1937-ben. A gépvontatással és fogatoltan egyaránt mozgatható löveget 1937 M. 10,5 cm-es könnyű tarack néven rendszeresítették, amely a „Göring" becenevet kapta. Ez volt az első olyan tüzérségi löveg, amelyet viszonylag nagy számban már a gépvontatással vásároltak meg, bár ez üdítő kivétel volt a túlnyomóan fogatolt és ezért nehézkesen mobilizálható magyar tüzérségi löveganyag mellett. A könnyű tarack kérdése a Magyar Királyi Honvédségben központi kérdésként merült fel, hiszen ennek a löveg típusnak, valamint a tábori ágyúnak kellett képezniük a tábori tüzérezredek gerincét. Ezért a Magyar Királyi Haditechnikai Intézet (HTI) két új löveggel is kísérletezett a háború elején az egyiket 1940 M., a másikat 1942 M. 10,5 cm-es tarackként rendszeresítették, bár nagyobb mennyiségben sorozatgyártásra csak az előbbi került. A közepes tarackok képezték a honvédtüzérség hadtest szintű szervezeteinek technikai felszereltségét. Az 1914 M. 15 cm-es tarackot az 1930-as években többször módosították. Ennek folyományaként készültek el az 1914/35 és az 1914/39 M. 15 cm-es közepes tarackok, amelyek még korszerűsítve sem érték el a kor színvonalát. Ebben az űrméretben a legkorszerűbb eszköz a már említett svéd eredetű 1931 M. 15 cm-es gépvontatású tarack volt, a maga közel 15 km-es lőtávolságával. A tüzérség új fegyverrendszerekkel való ellátása 1932-től kezdődött meg. Először az 1929 M. 8cm-es légvédelmi ágyúk gyártása indult el (1932-ben 40 db-ot terveztek átadni a légvédelem számára, további 68 db megrendelését vették tervbe). A másik két új típust a csapatok csak jóval később kapták meg. A Magyar Királyi Honvédség nehéztüzérsége hasonlóan a többi űrmérethez vegyes képet nyújtott. Az első világháború előtt rendszeresített és 1916-ban korszerűsített 1911/16 M. 30,5 cm-es mozsarak a Nagy Háborúban a hadvezetés igazi meghosszabbított öklei voltak, de 25-30 évvel később a nagy hatóerejű, de nehezen mobilizálható lövegnek már korántsem volt akkora harcértéke. A nehéztüzérség hatékonyabbá tételéhez a hadvezetés olasz forrásból 21 cm-es gépvontatású nehéz tarackokat szerzett be, amelyek viszont átalakítást és hatékonyság növelést igényeltek a diósgyőri MÁVAG lövegüzem által. Az olaszországi fegyverszállításokból beszerzett 1939 M. 21 cm-es tarackokat a magyar módosítások után 1940 M. és 1940/a M. néven állították rendszerbe a nehéztüzérségnél A HTI a Honvéd Vezérkar elvárásainak megfelelően 1933-ra - a lövegfejlesztéssel párhuzamosan új tüzérségi lőszereket kísérletezett ki, amelyek alapvetően pozitív irány71