Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)
XIII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2006 - Bálint László: A forradalom Makón 1956-ban
álló földeket visszakövetelő bizottságot. Ez tárgyalt Földházi Imre tanácselnökkel, majd együtt elmentek a Csongrád megyei tanács elnökéhez, Papp Sándorhoz is. Azt a választ kapták, hogy majd az illetékes minisztérium fog dönteni a jogtalanul elvett földek sorsáról. Országszerte, és így a környező városokban is ekkor már folyamatban volt a hatalomváltás, a forradalom győzelme. Ennek elkerülhetetlenségét jól látta a makói kommunista vezetés is. Talán a hódmezővásárhelyi példát követve, a számukra kedvezőbb megoldás, a hatalomátadás helyett a hatalom megosztása irányába próbálták terelni az eseményeket. Ezért felvették a kapcsolatot a háború utáni volt koalíciós pártok egykori helyi vezetőivel. Elsősorban a szociáldemokrata és kisgazdapárti politikusokkal kezdtek tárgyalni. A megkeresettek eleinte vagy nem mertek, vagy nem akartak kategorikusan elzárkózni a tárgyalásoktól. Úgy gondolták, hogy a végső döntést majd a lakosságra bízzák. A makói lakosság pedig 1956 októberében a kommunisták pártjában, az MDP-ben nem bízott, ezért pozícióik erősítése céljából Hetényi Józsefné már korábban katonai erősítést kért Makóra. Hódmezővásárhelyről két lövész szakasz és egy géppuskás szakasz érkezett a városba György Béla főhadnagy parancsnoksága alatt. Ezt a lakosság úgy tekintette, mintha a kommunista hatalom katonaságot akarna bevetni Makó forradalmi népe ellen. Ez nagy felháborodást váltott ki, ami újabb tüntetést eredményezett. Ekkor a tömeg a rendőrőrsnél már azt kiáltozta, hogy „kötelet Kovácsnak", az előző napi brutális tömegoszlatónak. A tüntetők egyre ingerültebbek lettek, főleg amikor megtudták, hogy a tömegoszlató Kovács főtörzsőrmestert bemenekítették a rendőrkapitányságra. Ezen az estén a helyi kommunista hatalom is, de talán még a rendőrkapitány is azon az állásponton volt, hogy elérkezett az utolsó pillanat Makón a forradalmi folyamat megfékezésére. A rendőri vezetés is úgy gondolta, hogy a katonai erősítéssel talán képesek lehetnek megálljt parancsolni a tüntetőknek. De alaposan elszámították magukat. Kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi katonákra nem számíthatnak. György Béla főhadnagy teljes passzivitásba vonult. A katonák elzárkóztak a tüntetők elleni fellépéstől. Az egyre hangosabb tömeg a rendőrkapitányság épületéhez érkezett. Egyre indulatosabban „kötelet a rendőröknek" követelést skandálták. Szorult helyzetében a teljesen magára maradt Fazekas őrnagy ismét segítséget kért Szegedről. A válasz az volt, hogy a tüntetőkre tüzet nem nyithat, segítségre pedig ne számítson. Egyetlen lehetőség maradt, tárgyalni a tüntetők képviselőivel. 92
