Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)
XIII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2006 - Bálint László: A forradalom Makón 1956-ban
szállították el. A FISZ a forradalom alatt megszűnt DISZ járási bizottság helyiségeit foglalta el, amelyek egy épületben voltak a járási pártbizottsággal. A félreértés tehát ebből fakadt és tisztázódott is. Kendi Józseftől azonban a föltűnősködés és a fontoskodás nem állt távol. Úgy gondolta, hogy ha már ott van, fegyverek keresése címén átkutatják a pártbizottságot. Ezen a délutánon csak Gervai Miklós harmadtitkár, Bónus Pál és Nagy Károly tartózkodott a járási pártbizottság épületében. Zárt ajtók mögött a fontos irataik maradékát égették el a kályhákban, mert tudomásukra jutott, hogy a Nemzeti Bizottság le akarja foglalni és zárolni az MDP iratait. Eközben rontottak rájuk a szegedi nemzetőrök és a fegyvereiket követelték. Fegyverek azonban akkor már nem voltak, mert ami volt, azt leadták a rendőrkapitányságnak. Ennek ellenére Kendiék kutatni kezdtek, de mindhiába. Az egyik lemezszekrénynek nem találták a kulcsát, ezért a zárat az egyik szegedi nemzetőr szétlőtte. A járási pártbizottságról Kendi és néhány szegedi nemzetőr a városi pártbizottságra is átment. Ott jóval többen tartózkodtak. Mindenkit megmotoztak és fegyvereket követeltek. De fegyverek ott sem voltak, mert ami korábban volt, azt ők is leadták. Kendiék ezután visszamentek a járási pártbizottságra és az ott tartózkodó három funkcionáriust átkísérték a rendőrkapitányságra. Közben néhány szegedi nemzetőr megtudta a helybeliektől, hogy az államvédelmi tisztek Makón még szabadlábon vannak. Helyi rendőrök közreműködésével néhány államvédelmi tisztet elő is állítottak a rendőrkapitányságra. Kendi véleményt kért a rendőrkapitánytól a korábban átkísért pártemberekről. Mivel különösebb kifogás nem volt ellenük, elengedték őket. A makói államvédelmi tiszteket pedig magukkal vitték Szegedre és ott biztonsági őrizetbe kerültek. A szegedi nemzetőrök távozása után állománygyűlést tartottak a makói rendőrök. Megválasztották a rendőrségi forradalmi bizottságot. Ennek első döntése az volt, hogy leváltották Fazekas Lajos rendőrőrnagyot, a városi Nemzeti Bizottság tagját. Fazekas őrnagy leváltása azonban rövid életűnek bizonyult. Kiss Ernő és a Nemzeti Bizottság már másnap délelőtt visszahelyeztette a beosztásába. A szegedi példát követve Lipták őrnagy utasítására november 3-án újabb állambiztonsági tisztek kerültek biztonsági őrizetbe. Ezen a napon megtörtént a járási ügyészség és a pénzügyőrség lefegyverzése is. November 3-án a késő esti órákban fegyveres FISZ-es fiatalok beszállították Szegedre az újabb őrizetbe vett államvédelmi tiszteket. Átadták 97