Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)
XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben
Harcászatilag igen érdekes és nehéz helyzet alakult ki tehát azáltal, hogy a hadosztály egy része, főleg tüzérsége visszavonulóban volt, amelyet fel kellett fogni, kevés volt az a csapat, amely rögtön rendelkezésre állt, a harmadik rész pedig beérkezőben volt. A védelem ennek ellenére szilárdabban megszervezhető lett volna a kezdeti időszakban is, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között. Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/111. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezred közvetlen nehéz páncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki. A délutáni órákban a román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfurdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/1. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodorította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/1. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/1. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta. 13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcból támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel" zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult. A szovjet páncélos erők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, de fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Szeptember 15-e volt az első igazi nagy támadás napja Torda ellen. Ez ismét a Sósfürdő irányába indult meg, azonban most hatalmas tüzérségi előkészítés után. Ezzel egy időben egy lekötő támadást is indítottak Aranyosegerbegy ellen, melynek következtében a 26. gyalogezred által ott tartott hídfőt fel kellett adni. A hadosztályparancsnok, vitéz gesztenyesi Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy támogatást kért a II. hadtest parancsnokától, Kiss István altábornagytól, mert világosan láthatóvá vált, hogy az ellenség súlyával Sósfiirdőn át, Torda északi irányában akar előretörni. Ezt bizonyították a lehallgatott orosz rádiótáviratok is, melyek szerint a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest parancsnoka a támadó csoport parancsnokát 15 órakor történő jelentkezésre utasította Torda északon. A túlerejű támadás a saját csapatokat visszavetette Torda keleti szegélyére. Ott azonban 58
