Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben

24/2. erődszázadnak. Ezekben a máig kevéssé ismert harcokban számos kiemelkedő hőstett született. Ezek közül meg kell említeni az ojtoz-telepi 24/1. erődszázadot. Megyery Sándor főhadnagy, századparancsnokot, Kovács Ferenc hadnagy, századparancsnokhelyettest és Vácz János tartalékos zászlós, szakaszparancsnokot az Ojtoziszorosban nyújtott teljesítményükért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje a hadiszalagon a kardokkal kitüntetést kapták. Nem tudunk még egy olyan alosztályról a II. világháború folyamán a M. kir. Honvédségben, ahol egy időben, ugyanazon harccselekményért, három tiszt is ugyanezt a kitüntetést kapta volna meg. A másik eset Mező Ferenc tartalékos zászlós személyéhez fűződik. Szeptember 3-án Kászonjakabfalva fölött, a falutól délkeletre, az 1051 méteres Nyírponk és a Katrosa közötti térségben a 24. határvadász-zászlóalj géppuskás századának egy szakasza volt védőállásban. A nap folyamán a támpontszerű vonalat többször érte túlerős szovjet lovassági és gyalogsági támadás, amelyet visszavertek. Mező zászlós, a géppuskás szakasz parancsnoka, miután tűzgépei részben harcképtelenné váltak, részben elfogyott a lőszerük, részben pedig irányzói és kezelői egymás után estek el, vagy sebesültek meg súlyosan, maga feküdt a még üzemképes egyetlen géppuska mögé. Már több sebből vérzett, amikor még mindig sikeresen verte vissza az újra és újra rohamozó szovjet gyalogságot. Pisztollyal és kézigránáttal vívott közelharcban esett el az egyik tüzelőállásban, de sebesült, halott bajtársait, fegyvereit, esküjéhez híven ragaszkodva nem hagyta el. Példás helytállásáért és az ellenség előtti, kimagaslóan vitéz és önfeláldozó magatartásáért halála után az egyik legmagasabb magyar háborús kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapta meg, a M. kir. Honvédség 17. tagjaként. Északabbra is hasonló volt a helyzet, mint az Ojtozi-szoros mögött, illetve a Kászon-patak völgyében. Ha az Uz, a Csobányos és a Tatros völgyeibe hamar be is törtek a szovjetek, támadásuk lendületét sikerült megtörni és lefékezni. A Csíkihavasok nyugati peremén, nagyjából a Csíkszentmárton-kelet - Csíkszentgyörgykelet - Potyond - Csíkszépvíz - Ajnád-kelet - Csíkszentdomokos-kelet vonalon szeptember 12-14-e közötti időpontig tartották magukat az elkeseredett küzdelmet vívó vegyes harccsoportok. Ott a védelem súlya a 23., 32. és 34. székely határvadász-zászlóalj akon, a „Fessner" harccsoporton és az erődszázadokon kívül a székely határőr-zászlóaljakon, valamint az Északnyugat-Magyarországról beérkezett 3., 16. és 22. gyalog tábori pótezredeken feküdt. A szovjet 40. hadsereg 50. gárda-lövészhadtestének járőrei szeptember 3-án a Békás-szorostól délre és északra is magyar földre léptek. Onnan északra, a kulcsfontosságú Hegyes 1502-es magassági pontra is egyre fokozódó ellenséges nyomás nehezült. Ha a szovjetek birtokba tudják venni ezen uralgó magaslatot, akkor „beláthatnak" a Békás- és a Tölgyesi-szorosba és egyúttal elfoglalhatják a Balázsnyakát, ezt az 1078 méter magasan fekvő hágót, melyen a Gyergyóbékás és Gyergyótölgyes közötti út vezet át. A Hegyesen az 1. székely határőr-zászlóaljon kívül állásban volt a 21. hegyiüteg négy löveggel, a 21. határvadász-zászlóalj 53