Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Babucs Zoltán: A 2.magyar hadsereg harctéri tevékenysége és a hősi halottai a Don-kanyarban 1942-1943

út mentén legyen. Amint a hadihelyzet megengedte, az elesettek földi maradványait gyűjtötemetőkbe temették át.

2

5 A szabvány temetőkben a sírok 200 x 60 cm alapú, 2 méter mélyek voltak, egymástól legkevesebb fél méter távolságban. Az egyéni sírok mellett tömegsírokat is létesítettek, amelyeket főleg súlyos veszteség, járvány esetén tehettek meg. A tömegsírok közötti távolság egy méter volt.

2

6 A hősi halottakat koporsóban temették el, de itt is a hadihelyzet volt a mérvadó. Bizonyos esetekben - koporsóhiány, nagyfokú testi roncsolódás, aknatelitalálat - csak sátorlapba vagy pokrócba csavarva tudták eltemetni a halottakat. Csiki Zoltán hadnagy, egy Jasztrebscsinán lezajlott sátorlapos temetésről a következőket jegyezte fel: „ A hői halottat teljes ruházatban sátorlapba burkolva helyezték a sírba. A sír szabályszerűen hantolt ,, Vlaszin László" felírású kereszttel állátott. A kereszten az elesett sisakja. A temetés három puskából háromszori sortűzzel, a századparancsnok rövid beszédével és a hős előtti tiszteletadással történt 1942. november 26-án. "

2

1 A fej fákat tartós anyagból kellett készíteni, amelyek fából vagy vasból voltak. Egyes műszaki alakulatok emlékmüveket is készítettek elesett bajtársaiknak. A fej fára festékkel, beégetéssel vagy véséssel írták fel az elesett nevét, rendfokozatát, azonossági számát és hősi halálának idejét. A sírhelyek azonosítására az egységes magyar hősi sírjelet rendszeresítették, melyet a keresztre kellett rögzíteni. Az alumíniumból sajtolt, dombornyomású táblán a koronás magyar kiscímer babér- és tölgyfaágakkal övezett ábrája, a Hungária felirat és sorszám volt. Ezeket központilag utalták ki a hadisír-nyilvántartó tiszteknek és a tábori lelkészeknek.

2

8 A m.kir. 2. honvéd hadsereg 1943. évi Don menti visszavonulási hadműveleteinek időszakában, a szélsőséges időjárási viszonyok miatt,, szinte lehetetlenné vált az elesett honvédek temetése. Németh János római katolikus tábori lelkész erről így emlékezett meg: „A nagy télben és visszavonulás során a koporsós temetés lehetetlen volt, sőt a fagyott talaj oly kemény volt, hogy csak kevés földet, vagy havat tudtunk a halottra húzni...A visszavonulás során megfagyottak halotti céduláját tudtam csak leakasztani. így is vagy kétezer gyűlt össze, ami nagy teher volt."

2' 2

5 Ilyen volt pl. Dnyepropetrovszk, Hutor Mihajlovszkij, Zaporozsje. Béke poraikra I. 13.o.; A németek által közös német-magyar temetőkben eltemetett magyar hősi halottak okmányait magyar szövetségeseiknek átadták, mely fordított esetben is hasonló módon történt. Közös temetők Baranovicsi, Berdicsev, Dnyepropetrovszk, Gomel, Kalusz és Szeregyina Buda településeken voltak. Béke poraikra 1. 14.o. 2

6 Béke poraikra I. 13.0. 7 Közli: Béke poraikra I. 14.o. A síijeleket repülőgépen szállították ki rendszerint a hadműveleti területre. A síijelek többségét későn kapták meg az igénylők, így előfordult, hogy azokat rendeltetési helyükre nem tudták kivinni. Béke poraikra I. 16.0. Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Bp., 1994. (1. kiadás) 264.0. 27