Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Szabó Péter: Don-kanyar, 1942-1943. A 2. magyar hadsereg vázlatos krónikája

oldalába kerülhettek. A Voronyezsi és Brjanszki Front négy hadsereggel végrehajtott hadműveletének célja a német 2. hadsereg és a magyar III. hadtest bekerítése és megsemmisítése, illetve a Jelec-Valujki vasútvonal birtokbavétele volt. A III. hadtestnek három könnyű hadosztályával és több német segély alakulattal egészen január 26-ig sikerült tartania Szinyije Lipjagi, Szemigyeszjatszkoje, Kocsatovka, Parnicsnij, Prokudinszkij és Rudkino községeket a túlerővel rendelkező szovjet 60. hadsereggel szemben. A közel fekvő helységek lánca a téli védelemre is alkalmas volt, hiszen védőik ellátását az ide telepített ellátó és egészségügyi oszlopok, illetve raktárak révén hosszabb időre biztosították. A hadtest eredményes védelmi harcával le is tudta lassítani a voronyezsi német erők bekerítésére előretörő ellenség előrenyomulását. A Cramer-hadtestnek a scsucsjei áttörés elreteszelése céljából január 16-ára tervezett ellenlökése ugyan megindult, de csekély eredményre vezetett. A IV. hadtest 13. és 10. könnyű hadosztályai Osztrogozsszkba vonultak vissza, hogy ott a német 168. gyaloghadosztállyal - a hadsereg-parancsnokság intézkedése alapján védelmi állást foglaljanak el. A Tyihaja Szoszna menti városban kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon keresztül vívták harcukat a szovjet erők körülzárásában. Január 16-án a szovjet harckocsihadtestek a 2. hadsereg arcvonalától délre jelentős sikereket értek el. Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással fenyegette a Don menti állásaiban még kitartó olasz Alpini, s a tőle északra elhelyezkedő magyar VII. hadtestet. Jány vezérezredes végül csak január 17-én hajnalban rendelte el a már részben bekerített a magyar seregtest visszavonulását. A végsőkig történő kitartást Jány vezérezredes számára két rendelkezés is előírta: Hitler parancsa az 1942/43. év téli védelmének végrehajtására; valamint a Honvéd Vezérkar főnökének 1942. december 27-i utasítása. A parancsmegtagadásra nem hajló Jány vezérezredes őrlődött a feltétlen engedelmesség és a csapatai megóvásának kötelezettsége között. Sokáig az előbbit választotta, s ez lett az ő tragédiája is. A későn elrendelt január 1 T-i parancs azt eredményezte, hogy a VII. hadtest alakulatait visszavonulásuk során több ízben érte támadás. A gyakran rendezetlen oszlopokban visszavonuló, csekély ellenállást tanúsító, s ellenséges csapatok közeledtének hírére pánikba eső kötelékek közül számos került a szovjet csapatok fogságába, vagy mészárolták le állományukat. Sokan megfagytak és sokukkal az éhhalál végzett. A szovjet csapatoknak azonban nem sikerült a fegyverzetét és felszerelését elvesztett magyar csapatrészeket Alekszejevka térségében két oldalról bekeríteni. A Voronyezsi Front alakulatainak késlekedése, illetve a magyar 1. páncéloshadosztály elhárító harca január 18. és 21. között lehetővé tette, hogy a visszavonuló csapatok Alekszejevkán és Ilinkán átvonulva kitérhessenek a bekerítésük elől. A 2. hadsereg részei az Oszkol folyó völgye felé vonultak vissza. Osztrogozsszk körülzárt védői a német 26. gyaloghadosztály fedezete alatt január 20-án adták fel állásaikat. 13