Halmágyi Pál szerk.: Kossuth Lajos és Dobsa Lajos emlékezete. A IX. Honvéd Emléknap előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 102. (Makó, 2003)

Tóth Ferenc: Az író Dobsa Lajos

leszedett cink és ónból önt golyót, addig mások előre is, láncdarabokkal, rozsdás szegekkel töltik meg puskáikat. Függönyt, zsebkendőt, sok ingét tépi fojtásnak. A notredame-i toronyban megszólal az öreg harang, s ez olyan jel, melyre a félholt francia megfordul ágyában. Százával építik a barikádot. A vasutakat fölszedik, nehogy vidékekről még több katona jöjjön a nyakukra. Az asszonyok se maradnak el. Sok háznál üstökben forr a víz. Égő szurok-labdákat, oltatlan mészport, kénsavat, márvány asztallapokat, díványt, szekrényt, zongorát, szóval egész bútorzatot zúdítanak a barikád előtt összetorlódott katonaságra. Sok szegény család, akinek alig van mit ennie, s kit álmából vert föl a lárma, kidobta nyoszolyáját, ha nem volt más bútor." „A királyné szobájában egy gyöngy-szekrényt találtak, tele drágakövekkel. Hiány nélkül viszik a harmadik kerület hatóságához. Egy teremben 331 000 frankot találnak, rögtön megolvassák, s egy munkást bíznak meg, hogy a bankba vigye. A kék üngös ember lelkiismeretesen felel meg a bizalomnak, átadja a pénzt, s midőn későbben megolvasták, az összegből egy krajcár sem hiányzott." Dobsa is ott volt a barikádok fiai között, elárulja ő maga a következő jelenet leírásával, amelyet a forradalmi harcosok testvériességének példájául hoz föl. Amikor a rendőrök közeledtek, az egyik harcos célzásra emelve fegyverét véletlenül meglökte Dobsát. A puska eldördült, egy rendőr elbukott. „A lövő azután hozzám fordult, s bocsánatot kért, amiért megtaszított." „Minő jószívű a francia, erre velem történt esetet mondhatok - regélte Dobsa." Citoyen! - szólék egy falatozó barikád-őrhöz. Átkozottul éhezem. Szavamba vágott: Hogyan, ön éhes? Fogja, ha tetszik - s kenyerét két darabra törve nyújtá felét nekem. Bocsánat polgártárs! - szólt e közben mentegetőzve, hogy egészen oda nem adom, de még ma én sem ettem, s így én is éhezem. Éljen a testvériség! - szólt egy harmadik." Március 15-én, a pesti forradalom napján a párizsi magyarok, zömükben munkások, küldöttséget menesztettek az ideiglenes kormányhoz, köszönteni a francia respublikát. A küldöttség elnöke maga Dobsa Lajos, szónoka egy másik értelmiségi magyar: Hugó Károly. Díszmenetben vitték a magyar zászlót, miközben a Szózatot énekelték. Személyesen Lamartine válaszolt a magyar küldöttség üdvözlésére, túlzó elismeréssel szólva a magyarságról: „Ha visszatérnek önök szép hazájukba, mondják meg annak, hogy annyi barátot számlál Francia országban, ahány francia polgár van." A februári forradalomról szóló nagyriportja Dobsa legmaradandóbb irodalmi munkája. A 48-as forradalom centenáriumán, 1948-ban ismét kiadták, felelős kiadója Sárközi Györgyné volt. Maguk a franciák is kitűnő kordokumentumként tartják számon. Dobsa Lajos a márciusi forradalom hírére hazajön, és bekapcsolódik a radikális fiatalok küzdelmeibe. Ő talán az egyetlen magyar politikus, aki a 12 pontot balról bírálja. Hiányolja belőle a munkások követeléseit. Érdemes felidézni ezeket a gondolta. Franciaországban dolgozó magyar munkásokhoz elérkezik a „szabad sajtó híre. A boldogtalan ábrándozok egymás nyakába borulva örömkönnyeket sírnak. Megjön a második szám, a harmadik, és ott látják a 12 pontot, és a balgák villogó 24