Halmágyi Pál szerk.: Kossuth Lajos és Dobsa Lajos emlékezete. A IX. Honvéd Emléknap előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 102. (Makó, 2003)
Gilicze János: A Dobsa család felemelkedése
„megelégedésére vasáru kereskedést" működtet. Megjegyezték még, hogy több szárazmalom résszel, szőlőkkel és veteményeskertekkel is bír, amelyeknek becsértéke elérte a húszezer forintot. Még ebben az évben a vármegye azt igazolta, hogy Sámuel vagyona, a boltjában lévő árukat beszámítva, meghaladja a 145 000 forintot. (Megjegyzem, hogy Makó város éves bevétele ebben az időben nem érte el a húszezer forintot, de a püspöki uradalom teljes jövedelme is csak százezer forint körül mozgott.) A vagyoni igazolásokra azért volt szüksége Dobsa Sámuelnek, mert egy már régóta dédelgetett nagyszabású tervet kívánt megvalósítani. 1831 áprilisában azzal fordult Csanád vármegye közgyűléséhez, hogy pártolják a Királyi Kamarához beadott azon kérelmét, melyben a csanádi révnél állandó híd felállítására kért engedélyt. Indokként előadta, hogy a Maros áradásai és a téli jégzajlások miatt bizonytalan és veszélyes réveken való átkelés gátolja, vagy éppen lehetetlenné teszi az év legalább felében a kereskedést Bánáttal. Beadványában megjegyezte: „meggyőződtem arról, hogy ezen a természet minden ajándékával gazdag vidéknek virágzását semmi inkább nem emelheti, mint az akadály nélkül gyakorolható kereskedés, arra pedig az általam óhajtott álló híd megszámlálhatatlan kedvezéseket nyújtana." Vállalta, hogy a hidat saját költségén felépíti, ezért bizonyos évig kérte a hídvám jövedelmét. Csanád vármegye a kérést örömmel pártolta, de a szomszédos és érintett Torontál megye közel másfél év múlva tartott közgyűlésén elutasította azt, hivatkozva arra, hogy Csanád községnél a Maros szabályozási munkái miatt nem célszerű a hídépítés. A terv nem valósult meg. Dobsa Sámuel 1833-ban arra kérte a vármegyét, hogy ismerjék el „kereskedésének a környék virágzására való behatását". Érdemes részletesebben idézni a közgyűlés szeptember 2-án kiadott határozatából: „Dobsa Sámuel mintegy 21 esztendőkkel ezelőtt, ön maga 17 esztendős korában, szegény sorsú édes atyjának gyenge segítségével ezen püspöki Makó városában vaskereskedést nyitott. Midőn azt ügyes alkalmazása és megfeszített szorgalma által, rövid idő alatt virágzóvá tette, később pedig fűszerkereskedéssel párosítva, ezen kettős kereskedését annyira kiterjesztette, hogy egész szomszédos vidéknek, és a bánáti megyék egy részének kisebb kereskedői örömest látogatják, és távolabbi helyekről vásárolni szokott áruikat nála biztonságosan beszerezhették. A külföldi áruk egyenes beszerzésével és azok árulásával a belső kereskedést hathatósan előmozdította.." A határozatban kitértek arra, hogy „Dobsa Sámuel jeles műveltsége, ügyes alkalmaztatása, fáradhatatlan szorgalma és minden tekintetben feddhetetlen erkölcsi magaviselete mellett a közjó iránt való buzgólkodását azáltal tette napfényre, hogy amikor az 1831. szomorú emlékezetű esztendőben a megyében szerte dühöngő kolera ínségei között, a veszély eltávoztatására felajánlott a megye teljesen kiürült kasszájába...ezer pengő forint... kölcsönt a szenvedő emberiség iránti szolgálatból." Végezetül megemlítették, hogy a vármegyeház építésekor a téglák égetésére száz forintot és húsz öl szalmát adományozott. Dobsa Sámuel a 19. század második negyedében Makó és a megye legtehetősebb emberévé vált. A társadalomban betöltött szerepéhez már csak egy valami hiányzott, mégpedig a nemesség, amit elsősorban nem a maga számára, 9
