Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)
Gilicze János: Návay Lajos politikai pályája
nyúlna. A közélelmezés kapcsán szerzett tapasztalatait, megoldási javaslatait 1916 novemberében tanulmány formájában publikálta a Nyugat hasábjain. 1918 áprilisában kínos meglepetést keltett az a hír, hogy Návay mellé az Országos Közélelmezési Hivatal vezetője Zubor Andort kinevezte - hasonló jogosítványokkal - kormánybiztosnak. Csanád vármegye közgyűlése felháborodottan tiltakozott a kinevezés ellen, hiszen éppen néhány héttel korábban tüntették ki Návay Lajost kiváló, mindenki megelégedésére végzett munkájáért a polgári első osztályú érdemkereszttel, sőt januárban róla mint lehetséges közélelmezési miniszterről beszéltek. A kormány mentegette magát, elismerve, hogy nagy tapintatlanságot követett el. Április végén belügyminiszter-, illetve miniszterelnökjelöltként írtak róla a lapok. Wekerle lemondása után a király olyan kormányfőt keresett, aki a délszláv kérdés megoldását vállalná. Návay Lajosra gondolt, kihallgatáson is fogadta, de Návay a felkérést elutasította. 1918 őszén újólag felszínre került a közigazgatás reformja és ezen belül néhány vármegye összevonása. A terv érintette volna Csanád megyét. Az elképzelések ellen nemcsak a vármegyei közgyűlés tiltakozott, hanem Návay Lajos is, aki megjegyezte, hogy „nincs egyéb dolga most az országnak? Miért kell ilyen viszályt széthinteni a vármegyék között? E kérdés tárgyalásának még a politikai időszerűségét is kétségbe lehet vonni." 1918. október 29-én Návay Lajost a kinevezett, de hivatalba nem lépő Hadik-kormány belügyminiszterének jelölték. Az őszirózsás forradalom győzelme után teljesen visszavonult földeáki birtokára. Keserűen jegyezte meg, hogy a Károlyi-kormánynak alig van olyan rendelkezése, amely őt ne szolgáltatná ki a nép gyűlöletének. A vármegye közigazgatási bizottsága decemberben zavartalanul tartotta meg ülését, jóllehet a város „intellektuális forradalmárai" kifogásolták, hogy a reakciós vármegyei szervezet nem akar önmagától kimúlni. Az ülésnek legnagyobb érdeklődéssel kísért felszólalása Návay Lajosé volt, aki maró gúnnyal emlékezett meg a forradalomról és észlelt kisiklásairól, valamint a tömegek zabolátlanságáról. Kritikájának nem sok eredménye volt, a bizottság hallgatagon vette azt tudomásul, szava pusztába kiáltott szó maradt csupán. Az 1919. januári utolsó vármegyei közgyűlésen - amely kilátásba helyezte a Károlyi-kormány támogatását - szemére vetette a kormánynak, hogy minden alap nélkül hitt a győzők jóindulatában, a megegyezéses békében és elmulasztotta a nemzeti hadsereg szervezését. A kormány nemzetiségi politikáját a föderatív köztársaság teóriáját egyszerűen tévedésnek nevezte és indítványt tett annak elutasítására. A közgyűlés határozatában kimondta, hogy „nyíltan és őszintén állást foglal a vármegye a magyar nemzeti hadsereg felállítása mellett,...és dr. Návay Lajos... indítványára kimondja még azt, hogy nem hajlandó támogatni az ország egységét megbontó s ép ezért veszélyes elméletek, illetve elméleteken nyugvó kormányzást s minden erejéből tiltakozik az ország föderalizálása ellen." Ez a közgyűlési felszólalása teljesen kiszolgáltatta Návayt a már egyébként is ellenséges hangulatú földeáki nép gyűlöletének. „Ily viszonyok között kétségtelennek látszik, hogy a földosztás jelszavának hatása alatt az izgalom újult erővel fog kitörni, mihelyt a földosztás konkrétabb alakot fog ölteni", írta Petrovics György 46
