Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Tóth Ferenc: Urbanizáció Makón a 19. század végén

TÓTH FERENC Elmaradottság és világvárosi ábrándok Makón a 19. század végén A 19. század közepén Makó Főtere nem valami kellemes hatást keltett. A városi bérpalota helyén álló kasznárlak sivár tömegével inkább a perifériába illett volna. A régi püspöki vendégfogadó falai repedezettek és patkányok tanyája. A gimnázium helyén álló sóház rozzant só-pajtái a közlekedést is zavarták. Kristóffy József, a későbbi belügyminiszter sem valami rózsás képet festett 1883-ban a városról: „Nézzünk csak kissé széjjel városunkban: nem az elhagyatottság jeleivel találkozunk-e mindenütt? Feneketlen utaink, gidres-gödrös járdáink, piszkos, mindenféle hulladéktól undorító bűzt terjesztő tereink, a fő utcák roskadozó viskói és koromsötét éjszakáknak idején ama óriási lámpák alig pislogó világa, amit nálunk kivilágításnak csúfolnak, nem inkább egy pusztuló város képét nyújtják e, mintsem olyanét, mely 31 ezer lelket számláló, túlnyomóan vagyonos lakosságával, egyébiránt a haladás minden feltételével rendelkezik."

1 A gimnazista Tömörkény Istvánt egy más világ fogadta Makón. Az akkori város hangulatát Juhász Gyula így idézte föl: „A kis város kellős közepén van a Korona, amely abban az időben olyan volt mint valami karavánszeráj. Nagy forgalom, különféle népek jöttek ide és szálltak meg, utazók és kereskedők tanyája ez a Korona és a Pista fiú alaposan szemügyre veheti az élet mindenféle vándorát. Úri vadászok éppen úgy megfordultak ebben a makói csárdában, mint a hallgatag bennszülött polgárok; medvetáncoltató oláhok és majomtáncoltató szavojaiak váltakoztak a torontáli svábokkal, belgrádi fuvarosokkal, mindenféle vásárosokkal, baráberekkel és csiszárokkal. Magyar, német, francia beszédek vegyültek itten, hazai és idegen arcok mutatkoztak, Görbe Sámuel presbiter és Diós-Szilágyi uram elmélkedtek a világ dolgai felől, egy leendő író számára a legjobb iskola volt ez."

2 Makó népessége a 19. század végén számszerűen megelőzte Miskolcot, Zombort, Székesfehérvárt, Kassát, Pécset, Brassót, sőt Kolozsvárt is, de a magas lélekszám nem párosult a település városias jellegével. Küllemileg elterpeszkedő mezőváros volt. A 19. század utolsó két évtizedében az urbanizáció tekintetében dinamikus fejlődés bontakozott ki. Hídépítés A város mindig anyagi gonddal küszködött. Bár a vashíd építésének gondolata is fölmerült, a resicai vasgyár pl. három és fél hónap alatt szolgáltatta volna a szükséges vasanyagot. Tárgyalások folytak Lazarini mérnökkel, aki le is utazott Makóra, ő dróthíd építését javasolta. Végül a negyven százalékkal olcsóbb fahíd mellett döntöttek. Ha jó Aradnak, Zentának vagy Záhonynak a Howe-rendszerű rácsos fahíd, miért nem lenne jó nekünk is. Csakhogy azt már nem mérlegelték, hogy a folyamatos karbantartás, javítás, az amerikai vörösfenyő beszerzése hosszú 1 Maros 1883. jan. 21. 2 Juhász Gyula: Tömörkény István élete és müvei. Szeged, 1941. 12. 30