Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)

Csanád és Torontál vármegyék ősgalériája

Az első pusztulás Torontálban az ódon nagybecskereki megyeháza 1807. évi leégésénél történt. A település nagy részét elhamvasztó tűzvészben károsodtak a megyei levéltár iratai is. Az új megyei széképület 1817-1820 között épült fel. Alig harminc év múlva, a délvidéki rác felkelők elől több ezren menekültek 1849 januárjában a Maros jegén át, a biztonságot jelentő Makóra. Torontál ekkor teljesen a lázadók kezére került, kiknek központja a megyeházán volt. Ismét megfogyatkoztak a vármegye értékei. A következő nagy károsodás az I. világháborút követő uralomváltáskor történt. A sokat szenvedett Torontál megye teljes területe ismét szerb, ill. román megszállás alá került. Ezekben a zavaros években, 1918 őszétől menekítették a tisztviselők Nagybecskerekről a megyei iratokkal s egyéb értékekkel együtt a megye ősgalériájának megmaradt darabjait is Kiszomborra, a csonka vármegye központjába. A trianoni békében Magyarországnak hagyott ún. torontáli háromszög nyolc községe alkotta ugyanis 1921-től 1923. november 17-ig a csonka Torontál vármegyét. Csanád megye sem volt sokkal szerencsésebb. A kommün lázas napjait szerb-francia, majd tíz hónapig tartó román megszállás követte. A Makón tartósan berendezkedni akaró román közigazgatás álmai végül nem váltak valóra, s a város és környéke magyar terület maradt, azonban délkeleti részét, Nagylak, Sajtény és Tornya településeket és határukat elvesztette a vármegye. A két világháború között 1923 őszétől 1944-ig egységes igazgatás alatt működött a két, ill. három Maros menti terület, Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék néven. 1944 őszétől néhány évig még Csanád megyeként fennállott a majd ezer éves közigazgatási egység, de az 1949. évi területrendezésekkel (4.343/1949./XII.14./MT. rend.) eltűnt a térképről államalapító Szent István királyunk által az elsők között megszervezett ősi vármegye. 1950. március 15-vel nyugati részét Csongrád megyéhez, keleti részét Békés megyéhez csatolták. Az ódon megyeháza falairól már a demokrácia első napjaiban eltüntették a korábbi vezetők (Horthy Milklós kormányzó, a 20-30-as évek főispánjai) képeit. A történeti értékű portrék - legtöbbjéről nem is tudták, hogy kit ábrázolnak - lassan eltünedeztek a falakról. 1950. január 1-én megalakult a József Attila Múzeum, s néhány év alatt az akkor még meglévő festmények átkerültek a múzeumba. Itt három évtizeden át aludták csipke rózsika-álmukat, mígnem az új múzeumépület felépülésével megszülető állandó várostörténeti kiállításra megkezdődött restaurálásuk, 1979-81-ben. Az első restaurált képek Vastagh György: Justh Gyula, Barabás Miklós: Hertelendy Ignác, Stetka Gyula: Lonovics József-portréi voltak. 1987-ben Erzsébet királyné születésének 150. évfordulójára a két Erzsébet-kép újult meg, majd a 90-es évektől a módszeresen benyújtott pályázatok segítségével nagyobb lendületet vett a képek restaurálása. Mára már csak a legnagyobb méretű uralkodóportrék (Mária Terézia és I. Ferenc József), továbbá Deák Ferenc és Kossuth Lajos szintén hatalmas méretű képei, valamint a közepes nagyságú Andrássy Gyula és Meskó Sándor képek várnak restaurálásra. 6