Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)
Csanád és Torontál vármegyék történeti arcképeinek elhelyezéséről
A most felsorolt 14 képpel együtt tehát összesen 29 kép történetét, sorsát kellene ismernünk. A valóságban azonban napjainkra csak 24 festmény maradt meg. Már az 50-es évekre eltűnt, s nem került a múzeumba II. Rákóczi Ferenc kisméretű képe, Návay Tamás (II.), Muslay Antal, gróf Teleky József főispánok, ill. Marczibányi Lőrinc alispán képe. Mi lehet a magyarázata, hogy 1923-tól - a Sümeghy-féle számbavételtől - az 1950-ig eltelt negyed évszázadban szinte megduplázódott a képek száma? Különösen izgató a kérdés ha tudjuk, csak két kép (Návay Lajos 1925, Justh Gyula mellkép 1930) készült ebben az időszakban, s első ránézésre is látható, hogy a többi képet a 18., ill. a 19. században festették. A képek jelentős számú gyarapodására nézetünk szerint egyedül a trianoni országcsonkítás ad magyarázatot. Sümeghy Dezső 1923 tavaszán vetette papírra tanulmányát a Csanád vármegye széképületében akkor meglévő 15 régi képről. Azt is tudjuk, hogy az elszakított Torontál vármegye adminisztrációja Nagybecskerekről Kiszomborra menekült, és 1923. november 17-ig itt működött mint csonka Torontál vármegye. Több mint valószínű, hogy a meneküléskor a megye vezetői, hivatalnokai magukkal hozták a megyeházáról az uralkodóház tagjait, ill. a volt torontáli főispánokat, alispánokat ábrázoló régi festményeket. Szinte bizonyossá teszi ezt Mária Terézia hatalmas méretű (285x158 cm) képe, mely ha Csanád megyében lett volna, biztos, hogy a Sümeghy-féle listán szerepelne. A királynő monogramja viszont szerepel Torontál vármegye címerében, s így szinte biztos, hogy a nagybecskereki vármegyeháza számára annak idején meg is festették az uralkodónő képét. 1924. január 1-től az ország délkeleti sarkában vergődő három megcsonkított vármegyét egy közigazgatásilag egyelőre egyesített megyévé olvasztották össze, s ezzel megszületett Csanád, Arad és Torontál k.e.e. vm. így kerültek a volt torontáli képek a csanádi vármegyeházára. (Erősíti feltevésünket, hogy a restaurálások során a hét képből hatot torontáli főhivatalnok portréjaként határozhattunk meg, s csak egy volt közülük régi Csanád vármegyei főispáné.) Ugyanez a megyei összeolvadás ad magyarázatot a két Erzsébet királyné képre is. A csanádi 1869-ben, a torontáli 1900-ban készült. Találkozni csak 1924 után találkoztak, amikor a Karlovszky Bertalan által festett kisebb és fiatalabb kép bekerült a „közös" vármegyeháza főispáni nagyszalonjába, míg a régebbi és nagyobb, Székely Bertalan által festett kép maradt a régi helyén, a közgyűlési terem elnöki pulpitusa mögött. Ugyanígy Torontál vármegye székházát díszítette V. Ferdinánd és Andrássy Gyula képe is, hiszen ezekről a képekről a Csanád vármegyei feljegyzések semmit sem tudnak. Návay Lajos képének története ismert. A mártírhalált halt képviselőházi elnök, korábbi Csanád vármegyei alispán képét 1925-ben rendelte meg a vármegye Héya Zoltántól, és díszközgyűlés keretében 1925. június 30-án leplezték le a fényképről készült festményt. Justh Gyula egész alakos hatalmas portréját Makó város - kinek országgyűlési képviselője volt majd 30 éven keresztül - rendelte meg Vastagh Györgytől. E képről készíttetett másolatot a vármegye 1930-ban Héya Zoltánnal. A kisebb mellkép tehát a vármegyeházáról, a nagyobb, egész alakos portré a városházáról került a múzeumba. Szintén a városházáról származik Kossuth Lajos másik egész alakos portréja. A képet 1955-ben festette a városi tanács részére Csikós Miklós hódmezővásárhelyi művész. Befejezésül, és e kis írásunk összefoglalásaként a jelenleg is múzeumunkban őrzött 24 történeti arckép hajdani - két világháború közötti - elrendezését a következőképpen kíséreljük meg felvázolni. 39
