Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)

Életrajzok, portrék, címerek

KARÁTSONYI LÁSZLÓ 1806-1869 TORONTÁL VÁRMEGYE FŐISPÁNJA 1848-1849, 1861, 1867-1869 A hagyomány szerint régi nemesi család a 17. században telepedett le Erdélyben. Az erdélyi fejedelmek és a magyar királyok a család régi nemességét többször megerősítették. 1781-ben vásárolták meg a kincstártól a Torontál megyei Beodrát, melyre újabb királyi adománylevelet nyertek, s a helység nevét nemesi előnévként is felvehették. A család később nemesi és grófi ágra szakadt. Karátsonyi László 1806. április 19-én született Temesváron. 1827-ben már a vármegye szolgálatában találjuk mint szolgabírót. 1840. október 20-án a tisztújító vármegyei közgyűlés másodalispánná választotta. O képviselte a vármegyét az 1843-1844. évi országgyűlésen. 1845. szeptember 13-án első alispánná választották. 1848 késő tavaszán az első felelős magyar kormány Karátsonyi Lászlót kinevezte Torontál megye főispánjává, és május 30-án, a Kikindán megtartott megyei közgyűlés hivatalába beiktatta. Főispánként a nemzetgyűlés felső táblájának is tagja lett. A szabadságharc bukásával birtokára vonult vissza. Szervezőkészségét a vízmentesítési munkákban hasznosította, 1858-tól haláláig a Felső-Torontáli Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat elnöke volt. 1860-ban az Októberi Diploma részben helyreállította a magyar alkotmányosságot. Feloszlott a szerb vajdaság és 1861. február 4-én Torontál vármegye hivatalai ismét megkezdték működésüket. Alig néhány hónapig tartott csak az alkotmányos szabadság. November 5-én az uralkodó, I. Ferenc József bevezette a „provizóriumot" és ismét abszolutisztikus eszközökkel kormányozta az országot. A megyei közgyűléseket feloszlatták, Karátsonyi László visszahúzódott Beodrára. 1867-ben a kiegyezéssel vette harmadszor át a vármegye irányítását, és haláláig, 1869. július 24-ig volt főispánja Torontálnak. Beodrai birtokán helyezték örök nyugalomra. A család ősi címere: Kék pajzsban balra fordult hableány (syrén), kezében az apostoli kettős kereszttel. A Mária Terézia által 1746-ban adományozott címer a következők szerint bővült: negyedelt pajzs, szívpajzzsal. Az ezüst szívpajzsban mérleg. Az első és negyedik kék mezőben arany kettős keresztet tartó syrén, a második és harmadik vörös mezőben aranyszarvú fehér ökör. Sisakdísz: páncélos jobb kar, kivont karddal. Takarók: ezüst kék és arany-vörös. A család másik ága - Karátsonyi Guidó - 1859-ben osztrák birodalmi grófi címet kapott, melyet 1874-ben Magyarországra is kiterjesztettek. A grófi ág címere tovább bővült, többek között Marczibányi Mária, a feleség révén, e család címerrészletével, a 3. mezőben álló, kardot tartó medvével; ill az 5. mezővel, s a benne ágaskodó párduccal. (A grófi ág címerképét közöljük.) Sisakdíszek: 1. (középső) a sas; takaró: arany-vörös, ezüstvörös. 2. a medve; takaró: ezüst-vörös. 3. a kinövő syrén; takaró: ezüst-kék. 4. a kinövő bika; takaró: ezüst-vörös. 5. a kinövő párduc, mint a pajzsban. Takaró: ezüst-kék. A portrét Barabás Miklós 1861-ben festette. A képet a nagybecskereki vármegyeháza közgyűlési terméből az I. világháború után menekítették Kiszomborra. A megyék összevonásakor került Makóra. Az 1950-es évektől őrzi a múzeum. Leltári száma: 67.34.1. Mérete: 110x84 cm. Anyaga: olaj és vászon. A festményt Brutyó Mária 1980-82-ben restaurálta. 20