Halmágyi Pál szerk.: Lengyel katonai menekülttábor Magyarcsanádon. A tábor megnyitásának 60. évfordulóján rendezett megemlékezés dokumentumai. A Makói Múzeum Füzetei 99. (Makó, 2003)

Zdzislaw Antoniewicz: Magyarországi emlékek 1939 őszéről

a lengyel írók munkáit. Most ő a mi cenzorunk. Az első szám kiadását 800 példányban engedélyezték. Az egy havi előfizetési díjat 1 pengőre tervezzük. Sokat kell dolgoznunk az újság megfelelő propagandáján. Stanislaw Janicki, a gazdasági vezetőnk kiszámolta, hogyha sikerül 2600 előfizetőt szerezni, a nyomdai költségek visszatérülnek. Az első két szám azonban még ingyenes lesz. Kivételes esetekben megengedhető a kedvezményes előfizetés is (60 fillér/darab). Az Erzsébet krt. 5. sz. alatt, mindjárt a nyomda mellett van egy saját, nagy és modern helyiségünk is, és ahogy látod, a lengyel betűk is megvannak. A "Wiesci" a követség alá tartozik, és az én felügyeletem alatt áll. Az igazgatóságot a Lengyel Távirati Irodából jött Zygmunt Bogucki szerkesztőre bíztam". A "Wiesci" a négy oldalán olyan nagy mennyiségű, gazdag információs anyagot adott - a magyar és külföldi távirati irodák híreiből - hogy úgy döntöttem, nem csinálom tovább a faliújságomat. Természetesen továbbra is bejártam rádiót hallgatni, de most már csak a legfontosabb és a legsürgősebb híreket továbbítottam a kollegáimnak. Később megtudtam, hogy még néhány táborban felbukkantak leleményes személyek, köztük egy - két újságíró, akik az enyémhez hasonló faliújságot vagy "élő híradót" adtak ki. A nagy táborokban különös jelentőséggel bírtak ezek az újságok. Az egyik táborban a híradósok egy komplett stúdióberendezést hoztak, a hangfalaikat a nagyterem sarkaiban állították fel. A rendszeres híradót egy stúdióból sugározták a majdnem 3 ezres tömegnek. Egyik nap odajött hozzám Stasio Socha és meghívott borozni, mert - ahogy mondta - fontos ügye van. Konspirálás idején sosem lehet tudni, melyik ügy fontos, melyik nem az. Stasio sofőrként szolgált a hadseregben, és szimpatikus benyomást keltett. Azt mondta, a bátyja a varsói Nemzeti Színház művésze. Mivel neki is volt kimenőengedélye, elindultunk. Menetközben azzal a javaslattal állt elő, hogy meg kellene szervezni egy előadást a községi kultúrház (Hősök Háza) nagytermében. Elkezdtem neki magyarázni, hogy csak újságíró vagyok, és nem értek a színpadi darabok írásához. Nincs anyagunk, de koncepciónk sincs. A lengyel nyelvű előadást pedig a helybeliek nem fogják megérteni. Stasio nem hagyta magát lerázni. Elmesélte, hogy a varsói színházakban egy Járossy Frigyes nevű magyar lépett fel, aki nem tudott rendesen lengyelül, és éppen emiatt a közönség kedvence lett. Stasio egy revü megrendezését javasolta. Elmondott nekem néhány viccet, és biztatott, hogy közösen állítsunk össze egy műsort. Elmentem tanácsért Gutt asszonyhoz. Az volt a véleménye, hogy mindenképpen vágjunk bele, de egyben azt is javasolta, hogy a befolyó összeget a Magyar Vöröskeresztnek ajánljuk fel, mert itt a háború, másrészt nagy lesz a propagandahatása is. Belovai barátom szintén megdicsérte az ötletet. Szerinte még jobban közeledik majd egymáshoz a falu népe és a lengyel katonák. Belovai elküldött engem Borcsányi Sándor jegyzőhöz, akmek felesége a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének az elnökasszonya volt. Guszti bácsi pedig az iskolából kiválasztott néhány, a táncokhoz föltétlenül kellő szép leányt. Másnap Stasio elmesélt tizenvalahány viccet, én pedig megpróbáltam visszaidézni a Brüsszelben és Varsóban látott revüket. Megszületett a konkrét műsorterv, de a kivitelezése azon múlott, hogy milyen "művészeket" találunk. 36