Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)

Szegfű László: Szent Gellért csanádi püspök és a pogányság

rőt tesz Diódnál eltérve a nyílegyenes úttól, hogy Szent Szabina egyházához érkezzék. Itt azután ünnepi misét celebrál és szentbeszédet mond. Lehetne ezt a mártíriumra készülés nagy pillanatának is tartani - a legenda mindenesetre ezt kívánja sugallni. De meg lehet ezt pontosabban is indokolni. Szent Szabina ünnepe ugyanis augusztus 29-re esik, azaz egybeesik keresztelő Szent János feje-vételének napjával, a csanádi egyházmegye fentiek szerinti legnagyobb ünnepével (Decollatio S. Johannis Baptistae). Gellértnek tehát a kánoni előírások értelmében e napon ünnepi misét kellett mondania és szentbeszédet tartania, amit - mint tudjuk - meg is cselekedett. Ám idegen egyházmegyében csak a helyileg illetékes püspök jóváhagyásával tehette ezt meg, tehát minden valószínűség szerint kíséretében lehetett a veszprémi püspök is. (SRH 2: 501—503) Ha van mégis e történetben végzetszerüség, az az, hogy 1046-ban Keresztelő Szent Jánosnak ez az ünnepe pénteki napra esett. Nem akarok oktalan párhuzamot vonni, de középkori legendákból gyakorta kimutatható, hogy egy-egy kiemelkedő szent kínszenvedése és halála napját igyekeznek pénteki napra datálni, hogy ilyetén módon még inkább kihangsúlyozzák kapcsolatát a szintén pénteki napon kínhalált halt üdvözítővel. Nos, Gellért esetében erre a kegyes módosításra nem volt szüksége a legenda írójának. De ez egyben azt is megerősíti, hogy Gellért élete utolsó napjáig egyházmegyéje Keresztelő Szent János tiszteletére volt szentelve. A legendából csupán annyi derül ki, hogy Ajtony monostort emeltetett a szent tiszteletére, de ez nem jelenti kötelező érvénnyel azt, hogy csak ekkor jelent meg törzsi területén Keresztelő János kultusza. A Délalföldön és Dél-Erdélyben korai helyneveink között igen gyakori a Szent Iván településnév, ami e szent elterjedt tiszteletére utal. Ismerünk egy e névre hallgató szentéletü remetét is, aki legkésőbb 920 körül halt meg, legendája mégis azt mondja, hogy rokonságban állt Szent István családjával, amit - ha valós a tény - csak úgy értelmezhetünk, hogy valamilyen fokon az Árpád-házhoz kapcsolódott. Úgy tűnik tehát, hogy már korábban, a pannóniai egyház újjászervezése, Szent Metód tevékenysége idején is Keresztelő János lehetett az új egyház patrónusa. Maga Szent Gellért is ismeri a korábbi hazai egyházszervezetet, amelynek hierarchiáját a honfoglalók bizonnyal felszámolták, de a hitélettel nem törődtek. A hazánkban is megjelenő és terjedő bogumil eretnekség kapcsán írja a marosi püspök: „Immár tilos szót emelnünk, noha névleg püspökök vagyunk, megadóztattak bennünket, akikre Isten parancsa folytán egy egész világ van bízva. Egyeseknek ugyanis, ha jól értelmezem, az a szándékuk, hogy ez által Methodius híveinek segítségével az Egyház ereje és tekintélye az eretnekek kénye-kedve szerint végül teljesen meggyengüljön." (D. 184) Mint kiderül, maguk a Methodius-félék nem eretnekek, de valamilyen módon közrejátszanak az eretnekség terjedésében, talán szláv nyelvű liturgiájuk révén. Egy másik művének bevezetőjében pedig ugyancsak elgondolkodtató utalás olvasható: „Tudja meg mindenki - írja -, aki e könyvben olvasgat: elkerülhetetlen szükség okából fogtam hozzá, hogy az egyházatyák nyomán az isteni teológia misztériumait megvizsgáljam és elmélkedjem felettük, majd írásba foglalva, Krisztus kegyelmével fussam át azokat. Ezen kívül a könyvek csaknem teljes hiányában engem - akit Pannóniának a besenyők határaival érintkező végvidékeire, pogányok közé, akiknek a vértanúk ideje előtt soha Isten dicsőséges igéjét nem hirdették, ugyanezen tartomány legkeresztényibb királya, István, püspökké nevezett ki - szent és együgyű férfiak szólítottak fel, hogy az apostoli levelekben és az evangéliumokban való épülés, és az új egyház előrehaladásának okából írjak, hogy az ünnepnapokat ne töltsék az isteni ige nyeresége és fényeskedése nélkül. 46