Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)
Török József: A magyar egyházszervezet kialakulása
TÖRÖK JÓZSEF A magyar egyházszervezet kialakulása Szent István 1077 táján írt Nagy legendája szerint „a legkeresztényibb fejedelem a megyéket tíz püspökségbe osztotta be, és a római szék apostoli urának egyetértése és aláírása közbejöttével az esztergomi egyházat tette a többiek metropolitai székévé és tanítójává." Ezzel szemben Szent Gellért XIV. századi szövegezésű Nagy legendája szerint István a főszereplő püspökhöz a következő szavakat intézi: „Az az elhatározott szándékom, hogy a tizenkét püspökséget, amelyek felállítását országomban annak idején elhatároztam, betöltsem püspökökkel." A királyi kijelentés következménye ismert: Gellért tíz társával együtt Oroszlámosra, majd hamarosan Marosvárra került. A magyar egyháztörténetírást és egyáltalán a történetírást kezdettől fogva foglalkoztatja, hogy melyik állítás tükrözi a történelmi valóságot? A tizenkettes szám melletti állásfoglalást az látszik indokolni, hogy a IX. századi Pseudo-Isidorus joggyüjtemény az apostolok számában állapította meg az egy érseki tartományba tartozó püspökségek eszményi számát és a magyar király meg egyházi tanácsadói célkitűzését egyes föltevések szerint ez az előírás vagy kívánalom befolyásolta volna. A Magyar Királyságnak az 1000. esztendő karácsonyán történt születése utáni események - vagyis a központi hatalom további erősítése Erdély területén 1003-ban, majdpedig lehetséges, hogy már öt évvel később, vagyis 1008-ban Ajtony Maros-menti szállásterületén meg a délkeleti régióban - nem olyan képet festenek, mintha az egyházszervezet meggyökereztetésekor a királynak és munkatársainak elsődleges gondja a szimbolikus erejű szám pontos betartása lett volna. A Szent István alapította püspökségek tízes számának is létezik eszmei tartalma meg magyarázata, noha ez kevésbé hangsúlyosan kerül taglalásra az államalapítás és egyházszervezés folyamatának elemzése során. Szent István törvényeinek második sorozatát vezeti be a tíz falu együttes templomépítési kötelezettsége. Vitatott ugyan, hogy a falu helyett nem helyesebb-e nagycsaládot érteni; s az sem teljesen eldöntött, hogy a még mozgásban lévő népesség végleges helyhezkötését mennyiben akarta és tudta előmozdítani ez a királyi parancs; az viszont vitathatatlan tény, hogy tíz részből álló egységnek kellett összefogni a fából egyberótt vagy kövekből-téglákból falazott egyház (templom) fölépítéséhez. Székesfehérvár Géza vagy talán már Taksony fejedelem döntésén nyugvó tudatos telepítése kapcsán létezik olyan, régészeti megfigyelésen alapuló föltevés, ami szerint a telephelyek tizes száma a korabeli magyar társadalom sajátja, és a katonai gyakorlatban éppen úgy érvényesült, mint a világi közigazgatási illetve az egyházszervezési téren. Még Szent László törvényeiben is erőteljes rendezőelvnek számít a tizes szám, tehát nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy Szent István és klerikus állapotú munkatársai, valamint a király környezetét alkotó vezetőkvezérek-törzsfók ezt a sokszor alkalmazott és bevált tízes osztást a püspökségek esetében is alkalmazni szerették volna. Ám ennek beteljesedését kezdetben nem tudhatták, legföljebb óhajthatták. A családokat, nagycsaládokat, falvak népességeit egybefonó tizes szám többnek tűnhetett a XI. század emberei szemében, mint puszta matematikai egységnek. Olyan, élő személyekre alkalmazható rendezőelv volt, amely egyszerre szolgálta az egybefogott részek áttekinthetőségét és egységét. Amint a nagyfejedelem 40
