Halmágyi Pál szerk.: Húsz éves az Espersit- ház (1979–1999). A Makói Múzeum Füzetei 97. (Makó, 2001)
Tóth Ferenc: Az Espersit-ház megszületése
A fogadtatás Makón - kicsit leegyszerűsítve - a József Attila kultusz szinte csak abból állt, hogy gimnáziumot, szakmunkásképző iskolát, könyvtárat, művelődési házat, múzeumot, termelőszövetkezetet és egy csomó szocialista brigádot József Attiláról neveztek el. Úgy éreztem, minden politikai személyiség tapsolni fog annak, hogy József Attila szellemét nemcsak szólamokban ápoljuk, hanem gyűjteménnyel és állandó kiállítással is. A döbbenet erejével hatott, amikor megtudtam, Apró Antal neve a ház avatásának meghívóján nem szerepel. Akkoriban író-olvasó találkozóra lejött Makóra Raffai Sarolta, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, az országgyűlés alelnöke. Mivel vele az Espersit-ház kapcsán nagyon jó szakmai kapcsolatom alakult ki, majd egész napját a múzeumban töltötte. Őt beavattam ebbe a számomra bántó szituációba. Nem tudom, beszélt-e erről Apró Antallal, de az országházból távirat érkezett, hogy az országgyűlés elnöke betegség miatt nem tud részt venni az avatáson. Egy héttel később viszont itt volt, ekkor tiszteletére egy bensőséges hangulatú újabb ünnepséget szerveztünk. A következő év tavaszán, Varga Imre József Attila szobrának leleplezésekor is Apró Antal volt a díszvendég. Az avatáson Borbély Sándor, a Központi Pártbizottság titkára, Kádár János közvetlen helyettese vett részt, aki hazánk legszebb irodalmi emlékhelyeként aposztrofálta az Espersit-házat, amely a maga nemében valóságos gyöngyszem. Másnap V. D. első titkár áthívott a pártbizottságra, ahol kifejtette, hogy ő kezdettől támogatta és fontosnak tartotta ennek a múzeumi létesítménynek megvalósulását. Csak később tudtam meg, hogy a pártban volt egy szilárd mag, amely más véleményen volt. Espersit szellemében A makói múzeum a szocialista korszakban mindvégig Espersit szellemű művelődéspolitikát képviselt, és azt az eszmeiséget követte, amit Péter László az 1950-es években elkezdett. Diósszilágyi Éva jóvoltából mintegy ezer darabból álló Diósszilágyi gyűjteményünk van. De sikerült szert tennünk Könyves Kolonics, Tettamanti Béla, Galamb Ödön és Eperjessy Kálmán gyűjteményre is. Tudományos emlékülésen idéztük föl Diósszilágyi Sámuel, Könyves Kolonics József és Juhász Gyula, Galamb Ödön, Tettamanti Béla munkásságáról. Könyvalakban megjelentettük Diósszilágyi Sámuelnek kiadatlan műveit: a Hollósy Kornélia monográfiát, a Petőfi dalkörről és Vásárhelyi Kálmánról írt munkáját; reprint kiadás az Orvosi intelmekből; Diósszilágyi Sámuelről összegző tanulmány készült Diósszilágyi Éva, Tóth Ferenc és újabban Bán András tollából; kiadtuk Diósszilágyi Sámuel születésének centenáriumán elhangzott előadásokat. Könyv alakban közkinccsé tettük Könyves Kolonics József írásait. Ebbe a témakörbe tartozóan tanulmányt írt Laczó Kalalin Vén Emil munkásságáról, Tóth Ferenc a Rudnay Gyula vezette művésztelepről. Emléktábla állítás tekintetében folytattuk Péter László ilyen irányú kezdeményezéseit. Márványtábla emlékeztet Könyves Kolonics József, Tettamanti Béla, Galamb Ödön kiemelkedő szerepére. Az 1920-as évek nagy nemzedékének emlékét máig nem födte be a por, hiszen ma éppen az Espersit-ház születésére emlékezünk, Diósszilágyi Sámuel nevét viseli a kórház, a Rudnay művésztelep tovább él a mai művésztelepek munkásságában. 20
