Halmágyi Pál szerk.: Húsz éves az Espersit- ház (1979–1999). A Makói Múzeum Füzetei 97. (Makó, 2001)

Szabocsi Miklós: Leltár után (Egy József Attila kutató töprengései)

só orvosának, Bak Róbertnek az analízisére, és több kortárs véleményére támaszkodva írtam le. Újabban mások és nagyon sokan határozottan azt állítják, hogy nem az volt, hanem az, amit border-line szindrómának neveznek. Ismét nagyon sokan állítják, hogy betegsége nem volt több, mint a nagyvárosi és a nehéz sorsú ember neurózisának megnyilvánulása. Ismét felvetődik három pécsi kutató: Bókay Antal, Jádi Ferenc, Stark Endre korábbi állítása, hogy voltaképpen csak „stigmatizálták", tehát a külvilág kényszerítette rá a betegség tudatát. Végül József Attila költészete sajátosságainak, egészen különleges voltának a megértésében lehet és kell majd újat felfedezni. Napjainkban fog megjelenni a mi szakmánk egyik legsajátosabb alakjának, Beney Zsuzsának új könyve, melyben főleg a József Attila-metaforák egész különleges, messzi távlatokra, e világon túlra mutató voltát elemzi. (Az előadás elhangzása óta megjelent: Beney Zsuzsa: A gondolat metaforája. Bp., Argumentum, 1999. A szerk.) A József Attila-i életműben több olyan vers van, melyek ma már nem egészen fejthetők meg, amelyek vonatkozásrendszerét és értelmét nem egészen látjuk. Megint csak két kis példa: "Még ne utazz el, Sárikám Pozsonyba..." - nem tudjuk pontosan, mikor született, hogyan. Titokzatos a Semmi című vers is. Van egy verse, Smá Jiszróel, amiről majdnem biztos vagyok, hogy fordítás, vagy megbízásból írt vers. Tehát vannak még egyes versek körüli problémák, amelyet „leltár után" is tovább kell gondolnunk. Befejezésül annyit szeretnék mondani, hogy van József Attila körül még egy alapkérdés az irodalomtörténész számára. Ez egy kettős kérdés. így hangzik: Vajon nem avult-e? Ma úgy szoktuk mondani, hogy a magyar irodalomban és a világirodalomban is a posztmodernnek nevezett áramlat az uralkodó. Vajon József Attila világirodalmilag és magyar irodalmilag tekintve modern, vagy posztmodern? Van kollégám, a Pécsett tanító Bókay Antal, aki József Attila egyes szövegeit a posztmodern irodalom példájának tekinti. így pl: a Szabad ötletek jegyzékét, vagy akár a Hetedik című verset. Nyitott kérdés, hogy hova tartozik József Attila ilyen szempontból. Egy másik kitűnő fiatal kollégám le is írta - Oravecz Imréről írott könyvében -, hogy József Attila voltaképpen egy éppen elmúlt korszak költője. Mondanom sem kell, hogy ezek alapkérdései nemcsak a szűkebb József Attila-irodalomnak, a József Attila-filológiának, hanem az egész mai ízlés- és kultúrvilágnak. Az én feleletem kettős. Úgy vélem látni pl: a pesti egyetemen - erről közvetlen tapasztalataim vannak - , hogy ha nem is a diákság teljes egésze, de jelentős része és legérzékenyebb része számára József Attila változatlanul egzisztenciális élmény, elemi szükséglet. Biztos, hogy a mai egyetemi hallgatók József Attilából a tragikusabbat, a reménytelenebbet, a kiúttalanabbat közelebb érzik magukhoz, mint az előző nemzedék. A játékos, a hetyke, a vagány József Attila ma nem olyan divat, esetleg csak bizonyos megzenésítésekben jelentkezik. Nem avult el, tehát a mai fiatalság gondolkodásában és abban a bizonyos nagyon nehezen megfogható valamiben, amit tömegkultúrának szoktunk nevezni, ugyancsak erősen benne van József Attila, hol megzenésítve, hol szavalva. Viszont József Attila szerintem valóban nem posztmodern költő. A posztmodern jellegzetességei nem húzhatók rá, de az un. modernségnek, amelyet a 19. század közepétől számítunk, és amely még ma is él a világon nagyon erősen, a legmagasabb csúcsát jelenti, világirodalmilag is. Objektíve ez a helyzet, ha - a fordítások korlátozott hatásossága miatt is - bebizonyítani nem mindig tudjuk. 13